– 1. Jézus most másodszor szólt szenvedéseiről. Ezt mondja Jézus: „…az Emberfia, emberek kezébe adatik” (44). Az Emberfia akkor azt jelentette, hogy Ő a nagy szabadító, a Messiás, a nagy „vezér”, aki segít Isten népén, aki újra felemeli őket. Az Emberfia emberek kezébe adatik. Ez felfoghatatlan. Hát a Messiástól éppen azt várjuk, hogy ne legyen rajta hatalma senki emberfiának. Isten mégis éppen úgy mutatta meg hatalmát, hogy kiszolgáltatta Fiát az embereknek, az emberi bűnnek, indulatnak, gyűlöletnek, gonoszságnak; – és ezzel győzte le azt. – 2. De Ő ennél is többet tett. Legyőzte a gonoszt magát, a bűnt és a halált. Nem úgy lett Szabadító, ahogy mi azt vártuk; – nem saját önző identitásos érdekeinknek adott igazat. Az embert magát váltotta meg, alapvető kínjaitól. – 3. Mi nem ezt várjuk. Mi közéleti, társadalmi, hatalmi fórumoktól várjuk a változást. – 4. Ezt a csodát csak az fogadhatja be, aki előtt megnyitja annak titkát az Úr! Légy áldott Urunk, hogy nekünk megadtad ezt az ajándékot, a Te üdvözítő kereszthalálod és feltámadásod ismeretének ajándékát. Add meg másoknak is!

Józsué 11

75. zsoltár

Július 28. szombat – A teljes igemagyarázat

(45) „De ők nem értették ezt a mondást…” (Lukács 9,46–48)

 

A tanítványok és a sokaság CSAK CSODÁLKOZNAK azon, amiket Jézus cselekedett és mondott.

– 1. Jézus most másodszor szólt szenvedéseiről.

Ezt mondja Jézus: „…az Emberfia, emberek kezébe adatik” (44).

Az Emberfia akkor azt jelentette, hogy Ő a nagy szabadító, a Messiás, a nagy „vezér”, aki segít Isten népén, aki újra felemeli őket.

Az Emberfia emberek kezébe adatik.

Ez felfoghatatlan.

Hát a Messiástól éppen azt várjuk, hogy ne legyen rajta hatalma senki emberfiának.

Isten mégis éppen úgy mutatta meg hatalmát, hogy kiszolgáltatta Fiát az embereknek, az emberi bűnnek, indulatnak, gyűlöletnek, gonoszságnak; – és ezzel győzte le azt.

 

– 2. De Ő ennél is többet tett.

Ő legyőzte a gonoszt magát, a bűnt és a halált.

Nem úgy lett Ő Szabadítóvá, ahogy mi azt vártuk; – nem saját önző identitásos érdekeinknek adott igazat.

Ő az embert magát váltotta meg, alapvető kínjaitól.

Ez tényleg csodálatos és a gyarló ember számára érthetetlen.

Az ajándék és a mód is, ahogy Isten ezt nekünk ajándékozta.

 

– 3. Mi nem ezt várjuk.

Mi közéleti, társadalmi, hatalmi fórumoktól várjuk a változást.

Igazából csak az igazolható tudományok és a közéleti gondolatok érdeklik az embereket.

Talán még ezek.

De minden egyéb csak fikció, a bölcselet, a művészet, a filozófia a korrekten élő hit egyaránt.

 

– 4. Ezt a csodát csak az fogadhatja be, aki előtt megnyitja annak titkát az Úr!

Ma is sokak elől el van rejtve a lényeg.

Ma már nem is „félnek erre rákérdezni” az emberek, ahogy azt az evangéliumban olvassuk, hanem egyáltalán nem is érdeklődnek ezek után (45).

Légy áldott Urunk, hogy nekünk megadtad ezt az ajándékot, a Te üdvözítő kereszthalálod és feltámadásod ismeretének ajándékát.

Add meg másoknak is!

Szerző: refdunantul  2018.07.28. 04:00