Az Urat magasztalni azt jelenti, hogy leborulok Őelőtte, teljesen Őrá hagyatkozom, és ezzel elismerem, hogy Ő az Úr! (46) A magasztalás egy „boldog” lelkiállapot: olyan ujjongás, amely nem rajongás, de bizonyosságból fakadó, soha el nem múló öröm, hiszen életünknek megváltója, szabadítója van. Isten lehajolt értünk, felemelt bennünket: – akiket megalázott a bűn, a betegség, a halál, a gonosz; – és akik vétkes nyomorúságunkban megaláztunk másokat; – de most végre, magunkat megalázva, le tudtunk borulni az Úr előtt; – Ő pedig felemelt bennünket. Ez az Urat magasztaló tényleges boldogság az üdvösség: Isten áldott, mindenre elégséges jelenléte életünkben, a földön és az örökkévalóságban egyaránt (47–48). A magasztalásban hálát adunk az Úr ígéreteit beteljesítő, irgalmas, szabadító tetteiért, amelyet Ő végérvényesen, nemzedékről nemzedékre megmutatott Jézus Krisztusban, az Ő népén. Isten szabadító irgalma helyére állítja a bűn miatt feje tetejére fordított világot: hatalmasokat dönt le és megalázottakat emel fel, éhezőket etet és dúskálókat küld el üresen, miközben minden másként lesz igazzá, mint ahogy azt a gyarló emberi számítás kiötletelte (49–53).

3Mózes 4

345. dicséret