NAGY ITT A KÁOSZ! – 1. Jórám, északi király, Áháb második fia kevésbé volt hitetlen, mint apja, mert eltávolította az idegen, pogány kultuszt láttató Baal oszlopot, de továbbra is támogatta a pogány, hitetlen, idegen szokásokat. A múltkor egy csepp tinta elég volt ahhoz, hogy használhatatlanná mocskoljam a kezemet, az arcomat, a fehér ingemet: el kellett mennem fürdeni, új inget, ruhát ölteni. Nincs olyan, hogy „csak kicsit volt hitetlenebb, mint az apja”, mert hitetlen volt, mert nem az Úr ügyét támogatta. Ebben nincs középút, kompromisszum (1–3). – 2. A hitetlenség következménye az, hogy egymásnak esünk (23). Jórám, északi király, a déli Jósáfát királlyal és Edóm királyával együtt indult Moáb ellen (4–8). Ezek erőre kaptak, megnyomorították a moábiakat, kivágták termőfáikat, betömték forrásaikat (13–19). Persze, a moábi király határtalan pogánysága, saját fiának feláldozása valóban minden mélységek megbotránkoztató mélysége (26–27). – 3. Na, de nem ez van ma is? Most is mindent beáldozunk, még a szeretteinket is; – még a szent szolgálatra hivatkozva is. Hitetlenül vagy hitben, csak egymást nyomorítjuk. Szövetkezünk az érdekeink mentén… Itt megváltás kell, Jézus Krisztus kell! Isten feláldozta egyszülött Fiát! Ez elég! Tilos bárkit is beáldozni…

Róma 7,1–13

470. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* NAGY ITT A KÁOSZ!

– 1. Jórám, északi király, Áháb második fia kevésbé volt hitetlen, mint apja, mert eltávolította az idegen, pogány kultuszt láttató Baal oszlopot, de továbbra is támogatta a pogány, hitetlen, idegen szokásokat.

A múltkor egy csepp tinta elég volt ahhoz, hogy használhatatlanná mocskoljam a kezemet, az arcomat, a fehér ingemet: el kellett mennem fürdeni, új inget, új ruhát ölteni.

Nincs olyan, hogy csak kicsit volt hitetlenebb, mint az apja, mert hitetlen volt, mert nem az Úr ügyét támogatta.

Ebben nincs középút, kompromisszum (1–3).

– 2. A hitetlenség következménye az, hogy egymásnak esünk (23).

Jórám elődje leigázta Moáb népét, akiket kíméletlenül kifosztott, majd állandó, nagy hadisarc megfizetésére kényszerített.

Amikor Jórám trónra kerülésével a Móábiak ettől a megnyomorító függéstől szabadulni akartak, akkor Jórám, északi király, a déli Jósáfát királlyal és Edóm királyával együtt indult Moáb ellen (4–8).

Edóm ekkor Júda fennhatósága alatt állt, ezért tartott a déliekkel.

Saját felindulásukból kerekedtek fel ezek hárman a velük lévőkkel, és majdnem szomjan, éhen vesztek a déli pusztában (9–12).

Ijedtségükben fordultak csak az Úrhoz, aki Elizeus prófétán keresztül, Jósáfát hitére tekintve, csodát tett értük.

Ekkor aztán ezek hárman erőre kaptak, hogy legyőzzék és újra megnyomorítsák a moábiakat: kivágták termőfáikat, betömték forrásaikat (13–19).

Persze, a moábi király határtalan pogánysága, saját fiának feláldozása valóban minden mélységek megbotránkoztató mélysége (26–27).

– 3. Na de nem ez van ma is?

Most is mindent beáldozunk, még a szeretteinket is; – még a szent szolgálatra hivatkozva is.

Hitetlenül, vagy hitben, csak egymást nyomorítjuk.

Szövetkezünk az érdekeink mentén; – Igéket emlegethetünk, de igazából nem az Urat kérdezzük meg, hanem a magunk igeértelmezését; – és aki éppen nem az aktuális „brancsunk” tagja, azt beáldozzuk, még életének forrásait is betömjük, úgy ügyesen, hogy akár az a látszat is támadhat: érte tesszük…

Itt megváltás kell, Jézus Krisztus kell!

Isten feláldozta egyszülött Fiát!

Ez elég!

Tilos bárkit is beáldozni…

Hagyjuk e tekintetben a „nagy és nemes ügyeket”, amelyekben igazából csak rólunk van szó!