Áháb nagy nyomorúsága a felesége, Jezábel volt, aki nem közel vitte, hanem eltávolította az Úrtól. A bűn azonban Áhábé, mert hallgatott rá. Hívő házastársat adj nekünk Urunk, akivel egy életen át, hűséges örömben Téged követhetünk! Pedig Áháb többször kapott kegyelmi időt az Úrtól. Az arám, II. Benhadad király hatalmas seregét legyőzhette a kis Áháb király; nem azzal, hogy először szorult helyzetében bölcsen enged a követeléseknek (1–6); nem is azzal hogy másodszor a totális kifosztásnak határozottan ellent áll (6–12); nem is azzal, hogy ügyes stratégiával harcol (14–21); hanem azzal, hogy az Úr vezette Áháb királyt győzelemre, kis seregén kegyelmével könyörült, hogy ezáltal megtapasztalja és felismerje az Úr hatalmát. Minden győzelmünk alázatra és hálaadásra, hitünk erősödésére adatott nekünk; és minden kudarcunk ugyancsak. Nem mámorosodhatunk meg sikereink csúcsán, sem fájdalmaink és kudarcaink mélységein, ahogy Benhadad lerészegedett már előre vedelve a győzelemre (16).  Mindkettő: áldás és próba, hitre hív, a reménységet érleli, az Úr ismeretét kínálja.

Róma 2,17–29

153. dicséret

Szerző: refdunantul  2018.05.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása