Tipikus mai történet, pedig valójában háromezer éves. Volt egy magas, szép ifjú, aki láthatóan kiemelkedett a többi közül. Aztán szükséges még egy jelentéktelen esemény, „produkció”, amellyel bejárja a világot, ami „címlapra” emeli az illetőt. Ez a recept. Ennyi ma is…

Szerző: refdunantul  2017.03.05. 04:00

Nehéz manapság a bűnről szólni. Pedig ez az igeszakasz világosan elénk tárja az emberi bűn természetét. – 1. A bűn természete az, hogy az ember visszaél azzal, amit ő maga is ajándékba kapott, csak a maga hasznát keresi, és ebből a haszonból soha nem elég, ezért hazudni is…

Szerző: refdunantul  2017.03.04. 04:00

Sámuel az Úr embere volt, akinek áldott volt egész élete és a szolgálata. Ennek egyik világos jele volt az a tény, hogy békesség és egység volt szolgálata idején egész Izráelben (14). Az ellenségeskedő filiszteusok megalázkodtak, és az összes őket körülvevő idegen népek,…

Szerző: refdunantul  2017.03.03. 04:00

Munkál az Úr Lelke! Isten népe sóhajtozott az Úr után (2). Ezt a sóhajt megtérés követte, azaz valóságosan az Úrhoz fordult Isten népe (3). A megtérés pedig mindig látható cselekedetekben lesz gyümölcsözővé, miközben eldobjuk a minket terhelő „idegen” és istentelen…

Szerző: refdunantul  2017.03.02. 04:00

– 1. Az Úr ládája teológiai értelemben nem kapcsolódik Isten jelenlétéhez. Ugyanakkor az embernek szüksége van arra, hogy a látható világ keretei között tapasztalja meg Isten jelenlétét. Az élő Isten ezért öltött testet és jött el közénk a megváltó Jézus Krisztusban.…

Szerző: refdunantul  2017.03.01. 04:00

Nagy a baj! Ilyenkor mindenki a maga módján keresi a segítséget. Az pedig mindent elmond rólunk, hogy ilyen helyzetben kinél, hogyan keressük a segítséget. – 1. A filiszteusok hívatták a saját vallásuk jól megfizetett papjait és jósait. Valójában szabadulni akartak az őket ért…

Szerző: refdunantul  2017.02.28. 04:00

Amikor a filiszteusok elrabolhatták a szövetség ládáját Isten népétől, akkor ez nem azt jelentette, mintha az Úr ereje megrendült volna, hanem csak Isten népének hitetlenségéről, gyengeségéről, ítéletes állapotáról volt szó. Az élő Isten azonban mindig Isten marad, ezért…

Szerző: refdunantul  2017.02.27. 04:00