Jó lenne VÉGRE KOMOLYAN VENNÜNK JÉZUS KRISZTUS KIJELENTÉSÉT, az egyház szolgálatát illetően is. Még akkor is, ha kemény és egyértelmű beszéd ez, amin megbotránkozhatunk, hiszen mi gyakran a „homályos” dolgokat szeretjük, a zavarosban ugyanis engedély nélkül lehet halászni (60–61) – 1. A lényegi dolgok nem rajtunk múlnak, az élő hit tekintetében végképpen nem (63–65). – 2. Az élő hit pedig csakis az, amit Péter hitvallása fogalmaz meg a Szentlélek által: „Uram, kihez mennénk, örök élet beszéde van nálad” (68–69). Tartalmában ez ugyanaz a hitvallás, amit Péter korábban megfogalmazott, miszerint Jézus Krisztus az Isten Fia, vagyis a Megváltó (Máté 16,16). – 3. Az élő hit mindenestől az Isten ajándéka; – hiszen, ha „sokan lebzselnek” is az Úr körül, Őrá hivatkozva, attól még lehetnek ma is körülötte Júdások. Lám, ez is a tizenkettő közé tartozott, „testben” (70–71).*

Példabeszédek 11,1–15

458. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. Áldott legyen az Isten, hogy minket kiválasztott, hitre hívott, és arra méltatott, hogy Őróla tehessünk bizonyságot. A többi nem a mi dolgunk. Erőlködünk, naponta Őhozzá járulunk erőért, de csakis Ő adja az áldást (66–67).

Szerző: refdunantul  2017.09.05. 04:00 komment

süti beállítások módosítása