Ez nagyon fontos: ISTEN JÓRA FORDÍTJA NÉPE ÉLETÉT, a legjobbra, üdvösségesen jóra. – 1. A szülő haláláig azonosul gyermekével, aki a gyerekét bántja, az olyan, mintha őt magát bántaná. Az Úr örökkévaló, megmásíthatatlan szeretettel azonosul népével (4). Aki népét bántja, az Őt bántja. Az Úr ezt egy ideig megengedheti, hogy engedetlen népét megtérésre segítse, de vég nélkül nem hagyja, és egy adott ponton „elrendezi” azokat, akik az övéit bántják (1–3). – 2. Ez az oltalom Isten népének mindenkori bizonyossága. Ez az oltalom Isten népének mindenkori reménysége, mert az Úr végül jóra fordítja népe sorsát. Ez az oltalom figyelmeztet és fegyelmez, mert azt jelenti, hogy lesz elszámoltatás. Josafát völgyének helye Isten ítéletének tényére utal (4–8).* – 3. Isten végső akarata azonban az, ahogy ezt Jézus Krisztusban kijelentette, hogy Őbenne bízzunk, és ne bántsuk egymást, vagy legalábbis hagyjuk már békén a másikat. Nem kell szent háború (9), sem az Ő nevében, sem más nevében! Elég volt az állandó érdekérvényesítésből, mindenfélékre hivatkozva. Kapa kell, nem kard! Nézzünk fel Jézus Krisztusra (Zsidókhoz írt levél 12,2). Őbenne garantált az üdvösséges jó! (9–17)

1Korinthus 11,17–34

448. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Ez az oltalom Isten népének mindenkori bizonyossága.

– Ez az oltalom Isten népének mindenkori reménysége, mert az Úr végül jóra fordítja népe sorsát.

– Ez az oltalom figyelmeztet és fegyelmez, mert azt jelenti, hogy lesz elszámoltatás. Josafát völgyének helyét nehéz azonosítani, jelentése a lényeges, hiszen Isten ítéletének tényére utal, mindazok felett, akik a haszonért mindenkit és mindent beáldoznának, mint akkor a gazda Tírusz és Szidón kereskedővárosai tették ezt (4–8).

– Ez az oltalom arra is rámutat, hogy vigyázzunk, mert aki szent háborúra készül, Isten nevében, éppen azt éri majd az Isten ítélete (9).

Szerző: refdunantul  2017.08.05. 04:00 komment

süti beállítások módosítása