Döbbenetes szembesülni azzal, hogy a legnemesebb és legszentebb ügyek kapcsán is ÖNZŐEN TÖBBNYIRE CSAK RÓLUNK VAN SZÓ! – 1. Absolon semmit nem változott. Sőt, a benne feszülő agresszivitás csak nőtt. Ügyesen embereket kezdett toborozni maga mellett. Kezdte néhánnyal (1), majd ügyes trükkökkel és ígérgetésekkel növelte a hozzá csatlakozókat, akik átélték az összetartozás örömét, amire mindenkinek szüksége van; – főleg, ha befolyásolható, magányos, saját területén kudarcos, vagy sérült személyiség az illető. Sok ilyen ember van (2–6). – 2. Absolon szép lassan belopta magát az izráeli emberek szívébe (6). Igen, minden ilyen trükközés valójában lopás; – meglopjuk Isten dicsőségét, és a másik embert a saját hatalmunk és érdekeink mentén. – 3. Ezt az aljasságot csak növeli az a tény, hogy Absolon a saját ügyébe belekeveri az istentiszteletet, az Istent, az Úrnak tett fogadalmát. Hányszor hivatkozunk ezekre, amikor valójában csak rólunk van szó (7–9).

Cselekedetek 8,26–40

183. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Döbbenetes szembesülni azzal, hogy a legnemesebb és legszentebb ügyek kapcsán is ÖNZŐEN TÖBBNYIRE CSAK RÓLUNK VAN SZÓ!

– 1. Dávid visszafogadta Absolont, de inkább külső nyomásra tette ezt, valójában nem a megbocsátás vezérelte ebben (14,21–33).

Absolon pedig semmit nem változott. Sőt, a benne feszülő agresszivitás csak nőtt.

Ügyesen embereket kezdett toborozni maga mellett.

Kezdte néhánnyal (1), majd ügyes trükkökkel és ígérgetésekkel növelte a hozzá csatlakozók számát, akik átélték az összetartozás örömét, amire mindenkinek szüksége van; – főleg, ha befolyásolható, magányos, saját területén kudarcos, vagy sérült személyiség az illető. Sok ilyen ember van (2–6).

– 2. Absolon szép lassan belopta magát az izráeli emberek szívébe (6).

Igen, minden ilyen trükközés valójában lopás; – meglopjuk Isten dicsőségét, és a másik embert a saját hatalmunk és érdekeink mentén.

– 3. Ezt az aljasságot csak növeli az a tény, hogy Absolon a saját ügyébe belekeveri az istentiszteletet, az Istent, az Úrnak tett fogadalmát.

Hányszor hivatkozunk ezekre, amikor valójában csak rólunk van szó (7–9).

– 4. Sokan vannak, akik Absolonhoz csatlakoztak (10–12).

Két végletet emeljünk ki ebből a csoportból.

Először azokat a jóhiszemű embereket, akiket ez az aljasság szintén megtévesztett, akik nem tudtak a dologról semmit, de belekeveredtek.

A másik „végén” pedig „említést érdemel” Absolon tanácsadója, Ahitófel, hiszen minden ilyen gyalázat mögött sokszor láthatatlan tanácsadók állnak. De az Úr látja őket is.

– 5. Nagy kérdés, mikor lehet a törvényes rend ellen szervezkedni, és mikor nem.

Sokkal többször nem, mint igen.

Egyszerűen azért, mert ezekben többnyire mindig csak rólunk van szó, nem az Istenről és nem a másikról, noha mindegyiket gyakran emlegetjük önzésünk lejtőin is.

Szerző: refdunantul  2017.05.11. 04:00 komment

süti beállítások módosítása