MI AZ ISTEN ÁLDÁSA? Ez lenne, amit itt olvasunk? – 1. Dávid minden környező népet legyőzött. A fejezet összegzi ezeket a győzelmeket és felsorolja a legyőzött népeket (1–14). A győzelmeknek mindenütt része a kegyetlenkedés (2). A szentíró leírja a tényeket és nem érzelmi alapon nyúl a történésekhez. – 2. Dávid győzelmei stabilitást jelentettek saját népére nézve. Sem korábban nem volt, és a salamoni idők után sem lett ilyen nagy kiterjedésű, egységes az ország (15–18). Lám, a mi stabilitásunk a mások instabilizálása, legyőzése által érhető csak el. Na, de ez érzelmi megközelítés. – 3. Mindezeket a győzelmeket a szentíró Isten áldásának tulajdonítja (6; 14). Ha a szentíró nem teszi, mi se érzelmi alapon közelítsük meg az itt leírtakat. Ilyen a világ, folyik az adok–kapok, és ebben Isten népe is ugyanúgy részt vesz, mint bárki más. Jézus Krisztusban azonban kimondhatjuk, hogy Őáltala az Isten áldása már alapvetően mást jelent: nem a másik, hanem önmagam legyőzését és a másik felemelését. Sőt, az Isten áldása ennél is sokkal több, üdvösség és örök élet. Csak ennek ragyogásában érdemes itt is élni, csak Őbenne adataik esély és remény. Ez pedig tény és nem érzelmi kérdés.

Cselekedetek 5,1–11

403. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

MI AZ ISTEN ÁLDÁSA? Ez lenne, amit itt olvasunk?

– 1. Dávid minden környező népet legyőzött.

A fejezet összegzi ezeket a győzelmeket és felsorolja a legyőzött népeket: filiszteusokat (1), móábiakat (2), arámokat (5–6), ammóniakat, amálékiakat, edómiakat (12–14), és sok kisebb városállamot (3–4; 9–10)).

Az itt felsorolt népek utódai egy kis utánajárással könnyen beazonosíthatók, és máris a mai Közel–Keleten találjuk magunkat.

Dávid a hadi zsákmányt nem tartotta meg magának, hanem az Úrnak szentelte, vagyis bevitte az Úr sátrába (11).

A győzelmeknek mindenütt része a kegyetlenkedés (2), vagy az ellenség támadása esetén a könyörtelen leszámolás (3–4).

A szentíró leírja a tényeket és nem érzelmi alapon nyúl a történésekhez.

– 2. Dávid győzelmei stabilitást jelentettek saját népére nézve.

Sem korábban nem volt, és a salamoni idők után sem lett ilyen nagy kiterjedésű és egységes az ország: jog és igazság, rend és békesség uralkodott mindenütt, amelyben ékes és szép rendben, tisztán folyt az Isten tisztelete is.

A szentíró felsorolja a főbb tisztségviselőket is. A hadsereg parancsnoka Jób volt, a főtanácsos Jósáfát, a főpapok pedig Cádók és Ahimelek voltak, a kancellári tisztet Szerájá töltötte be, Benájá sedgítségével (15–18).

Lám, a mi stabilitásunk a mások instabilizálása, legyőzése által érhető csak el. Na, de ez érzelmi megközelítés.

– 3. Mindezeket a győzelmeket a szentíró Isten áldásának tulajdonítja (6; 14).

Ha a szentíró nem teszi, mi se érzelmi alapon közelítsük meg az itt leírtakat, mert az sokszor félrevezet.

Ilyen a világ, folyik az adok–kapok, és ebben Isten népe is ugyanúgy részt vesz, mint bárki más.

Jézus Krisztusban azonban kimondhatjuk, hogy Őáltala az Isten áldása már alapvetően mást jelent: nem a másik, hanem önmagam legyőzését és a másik felemelését.

Sőt, az Isten áldása ennél is sokkal több, üdvösség és örök élet.

Csak ennek ragyogásában érdemes itt is élni, csak Őbenne adataik esély és remény.

Ez pedig tény és nem érzelmi kérdés.