Saul böjti fogadalma értelmetlen volt, amire ráadásul minden katonáját kötelezte. A harcoló katonai tábor tisztasága előírás volt (5Mózes 23,10-15), de ez nem egy értelmetlen elgyengítő, napestig tartó böjtöt jelentett azokra nézve, akiknek éppen testi erőre lett volna szükségük. Jónátán akaratlanul, de messze megelőzte korát, amikor éhségét lépes mézzel oltva, elmarasztalta apja értelmetlen fogadalmát (29). Sorvetéssel derül ki, hogy ő szegte meg a fogadalmat (39-45). A sorsvetés még mindig objektívebb, mint posztmodern korunkban az egyes ember érzelmi meglátásai. Saul azt hiszi, az Úr azért nem felel neki, mert értelmetlen fogadalmát valaki megszegte. Az érzelmi keresztyénség is hasonló tévutakon járhat: mindig magából indul ki, folyton másokat vádol, és az Igére hivatkozva is csak saját lelke a hitének forrása (36-38). Amikor a nép megmenti Jónátánt, noha a törvény szerint halál járna engedetlenségéért (2Mózes 27,29), de mégis neki köszönhetik a győzelmet: ez annak a kegyelemnek „előzetese”, amely aztán Jézus Krisztusban jött közel hozzánk (45-46). Őneki nem irgalmaztak, de Ő szerezte meg nekünk az igazi győzelmet.*

Márk 8,11-21

438. dicséret

* Innen nézve nevetséges a többi… Saul ugyan egyelőre sikeresen vette fel a harcot a környező népekkel, de aki sokat harcol, annak helyzete egyre súlyosbodik, kénytelen minden erejét arra fordítani, hogy győzelmeit fenntartsa, erős emberekkel és technikákkal; – miközben a bukás kikerülhetetlen (47-52).