Valaki nagyon megbántotta, megrágalmazta az apostolt. Pál igen megküzdött ezzel a helyzettel, és küzdött a megbocsátásért is. A megbocsátás első lépése, hogy amikor „szomorítanak” bennünket, vagy akár megrágalmaznak; akkor jusson eszünkbe: Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a gonoszság lelkei ellen, amelyek a magasságban vannak…” (Efezus 6,12). Mindig úgy tekintsünk ellenségünkre, hogy lényegében nem vele van dolgunk, hanem a gonosszal, és annak seregével, akiknek célja az, hogy mindent „szétdobáljanak”. Ez természetesen nem mentesít senkit sem, ha bajkeverővé, és így a gonosz eszközévé lesz. Hiszen az ember nagy nyomorúsága éppen az, hogy enged a gonosz hatalmának; - ahelyett, hogy leborulna Isten hatalma előtt. Ez a leborulás azonban kegyelmi állapot, miközben elindulhatunk a megbocsátás útján, hiszen nem vér és test ellen van harcunk. Persze, ha mi szomorítjuk meg a másikat, ha mi leszünk a gonosz hatalmasság eszközei; - azt is vegyük észre. Ennek belátása is kegyelmi állapot.

Énekek 4

128. zsoltár

Szerző: refdunantul  2016.10.27. 04:00