Nincs különbség (22). Isten tökéletes igazsága szerint mindenki vétkezett és nélkülözi az Isten dicsőségét (23). Valóban, a legszentebbnek tűnő élet is, közelebbről vizsgálva már nem ragyog, hanem fakul és foszlik. Isten dicsőségének „nagyítója” mindent lát, kimutat. Isten azonban nemcsak igazságos, hanem kegyelmes is: Jézus Krisztusra tekint, az egyetlen tökéletes „engesztelő áldozatra” (25): az Ő „érdemét” nekünk tulajdonítja, így értékeli életünket (24). Micsoda kegyelem: - a bűnöket elengedte (25), - türelmet tanúsított irántunk az Úr (26); - mégpedig nemcsak a zsidók, hanem a „népek” iránt is (26-29), - úgy, hogy közben az Ő törvénye, rendje érvényben maradt (30-31). Dicsekedni tehát nincs okunk, de az Urat dicsérve örülni, hálát adni, megbékülni nagyon is (27). Az újjászületett ember ebben az örömben él, türelemmel elengedi a másik vétkét, mert az övét is elengedte az Úr (Máté 18,21-35).*

Ezsdrás 4,17-24

263. dicséret

* Ehelyett mindenhol, Isten népének szent gyülekezetében is elengedés helyett „listázás”, türelem helyett indulat terhel bennünket, a nagyobb galádságokat nem is említve. Rászorulunk a kegyelemre, és újonnan kell születnünk (János 3,7).