Mivel Jótám nem tudta Isten népét megújítani, ezért Áház király idejében (Kr. e. 736-716) nagy mélységeket járt meg a déli országrész. Mindenféle idegen hatásnak nagyobb becsülete lett, mint a saját, élő Istenükbe vetett hitüknek (1-4). Sajnos, ma is ugyanebben a helyzetben vagyunk. Közben egyre súlyosabbá lett a déli és északi országrész közötti polgárháború (5-8). Megint az Úr prófétája az, aki Isten egész népét szem előtt tartva, Isten akaratára, szeretetére figyelmezteti a testvérek közösségét. Ő akadályozza meg azt, hogy az északi országrész nagy zsákmánnyal, sok fogollyal, győzelemittasan térjen haza saját déli testvéreinek földjéről. Áldott legyen az Isten, hogy még mindig hangzik a prófétai szó, még mindig akadnak olyan „főemberek”, akik hallgatnak az Úr szavára, és legalább a testvérek közösségében helyreállítják a krisztusi rendet. Így az északi foglyokkal emberségesen bánnak, felöltöztetik, megetetik és hazájukba visszaküldik őket. Mintha az irgalmas samaritánust látnánk (Lukács 10,25-37).

Lukács 24,50-53

359. dicséret