MIT JELENT A „JÓT” TENNI? – 1. A „jó” tartalmát mindig Isten határozza meg, nem pedig mi. Ászá király azt tette, amit jónak tartott az Úr (1). A jó felismerése és cselekvése mindig az élő Isten tiszteletéből fakad. Ászá király összetörte Isten népének bálványait, és megparancsolta nekik, hogy az Urat keressék, és teljesítsék az Úr törvényéből fakadó jót (2-4). – 2. Ahol az Isten szerinti jót felismerik és cselekszik, ott tapasztalható meg, az ember minden nyomorúsága ellenére, Isten áldása. Ennek jele a külső és belső békesség, valamint gyarapodás. Ebben az időszakban nyugalmat adott népének az Úr, és a sok szorgos kéz külső és belső építkezésbe kezdhetett (5-7). – 3. Isten népe ekkor még a nyomorúságban is megtapasztalta az Úrtól való jót. Ebben az időszakban Isten népe ugyanis nem háborúzott, legfeljebb csak védekezett, amikor az etióp király milliós hadereje megtámadta őket. Itt sem saját erejükben bíztak, hanem saját erőtlenségüket belátva az Úrhoz kiáltottak szabadításért: „Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben!” Az Úr pedig segítségükre sietett (8-14).
Lukács 22,1-6
380. dicséret
* A teljes magyarázat:
MIT JELENT A „JÓT” TENNI?
– 1. A „jó” tartalmát mindig Isten határozza meg, nem pedig mi. Ászá király azt tette, amit jónak tartott az Úr (1). A jó felismerése és cselekvése mindig az élő Isten tiszteletéből fakad. Ászá király összetörte Isten népének bálványait, és megparancsolta nekik, hogy az Urat keressék, és teljesítsék az Úr törvényéből fakadó jót (2-4).
– 2. Ahol az Isten szerinti jót felismerik és cselekszik, ott tapasztalható meg, az ember minden nyomorúsága ellenére, Isten áldása. Ennek jele a külső és belső békesség, valamint gyarapodás. Ebben az időszakban nyugalmat adott népének az Úr, és a sok szorgos kéz külső és belső építkezésbe kezdhetett.
Sokat beszélünk manapság a szegényekről. Azt a kérdést azonban fel sem lehet tenni, hogy ahol tartós szegénység van, ott mik ennek a valós okai? Ezzel nem hagyjuk figyelmen kívül a szegények szenvedéseit, de csak a valós okok feltárásával lehetne igazán gyógyítani a helyzetet, hogy Isten áldását megtapasztalva ők maguk is képesek legyenek szorgoskodni a saját külső és belső épülésükön (5-7).
– 3. Isten népe ekkor még a nyomorúságban is megtapasztalta az Úrtól való jót. Ebben az időszakban Isten népe ugyanis nem háborúzott, legfeljebb csak védekezett, amikor az etióp király milliós hadereje megtámadta őket. Itt sem saját erejükben bíztak, hanem saját erőtlenségüket belátva az Úrhoz kiáltottak szabadításért: „Uram, neked nem nehéz segíteni az erőtlent a sokasággal szemben!” Az Úr pedig segítségükre sietett (8-14).
