ISTEN NEM ENGEDI EL AZ ÖVÉIT. – 1. Sámson elbukott. Ahol pedig elbukik a „kegyes” is, ott „idegen istenek” derítik hamis jókedvre az embereket, akik gúnyolódnak (Zsoltárok 2) Isten népén és gyermekein (23-25). – 2. Milyen nagy bizonyosság olvasni a történet végét, hogy az Úr nem hagyja az övéit elveszni. Végül Sámson megtér a nyomorúságában, és Urába kapaszkodva visszatér az ereje is. Ennek külső jele az volt, hogy a börtönben ismét elkezdett nőni a haja (22), és már nem a puszta erejében bízott, hanem könyörögve az Úrhoz kiáltott. Ez már egy megtért ember imádsága, aki tudja, hogy az Úr nem feledkezett meg róla, ezért Őtőle kér erőt (26-28). – 3. Sámson azonban így is, csak pusztítani tudott, hogy nyomorult helyzetét megoldja, másokat is magával rántva a halálba (29-31). Nekünk még isteni segítséggel is csak ennyire futja: vassal és vérrel tudjuk kezelni az igazán nagy problémákat, mind a mai napig. Ez a mi igazán nagy nyomorúságunk. – 4. Az élő Isten akarata azonban nem ez. Jézus Krisztus volt az egyetlen, akinek isteni ereje nem ölt, nem pusztított, hanem a legnagyobb pusztítót is legyőzve, üdvösséget ajándékozott nekünk. Ezt azóta sem „vette be” a világ. Olyan is az életünk itt, egy halom törmelék.

Lukács 1,39-56

293. dicséret