– 1. Isten szava felfrissíti az életet, mint amikor egy kedves, őszinte szóval örvendeztet meg bennünket valamelyik embertársunk. – 2. Isten szavát mindenkinek hallani, meghallani kell-lehet. Mózes összehívta az egész népet, hiszen neki, mint az Isten által megbízott vezetőnek lejárt a mandátuma. Mózes „testamentumát” azonban Isten szavaként hallhatjuk. Itt, most, Isten népe egységesen figyel Mózesre, mindenki tudja a helyét. De nagy áldás ez az egység, minden épülés alapvető feltétele (1). – 3. Isten szava rendelkezés és döntés: hiszen Isten rendjét szolgálja a mi széteső életünk rendbetétele érdekében, mint amikor a szülő tisztába teszi pisis-kakis gyermekét; ugyanakkor ez a rendelkezés Isten értünk hozott, megváltó szeretettel teli döntéséből fakad. Isten szavát tanuljuk, továbbadjuk a gyermekeinknek, hogy éljünk. Isten szavát, rendelkezéseit és döntéseit, halljuk, meghalljuk, tanuljuk, továbbadjuk és megtartjuk (1). Ez minden élet forrása (Zsoltárok 36,11).

Jelenések 3,7-13

394. dicséret

* A teljes magyarázat:

Isten szólt Mózes által, és szól ma is Igéje és Lelke által, meg sokféle módon.

– 1. Isten szava felfrissíti az életet, mint amikor egy kedves, őszinte szóval örvendeztet meg bennünket valamelyik embertársunk. Isten folyamatosan ezt teszi velünk. Milyen „friss” a mai igeszakasz, a tízparancsolat megismétlésének bevezetése, mintha erdőben, friss, tiszta, éltető levegőt szívnánk magunkba, a romlott városi szmog után.

– 2. Isten szavát mindenkinek hallani, meghallani kell-lehet. Mózes összehívta az egész népet, hiszen neki, mint az Isten által megbízott vezetőnek lejárt a mandátuma. Mózes „testamentumát” azonban Isten szavaként hallhatjuk. Itt, most, Isten népe egységesen figyel Mózesre, mindenki tudja a helyét. De nagy áldás ez az egység, minden épülés alapvető feltétele (1).

– 3. Isten szava rendelkezés és döntés: hiszen Isten rendjét szolgálja a mi széteső életünk rendbetétele érdekében, mint amikor a szülő tisztába teszi pisis-kakis gyermekét; ugyanakkor ez a rendelkezés Isten értünk hozott, megváltó szeretettel teli döntéséből fakad. Isten szavát tanuljuk, továbbadjuk a gyermekeinknek, hogy éljünk. Isten szavát, rendelkezéseit és döntéseit, halljuk, meghalljuk, tanuljuk, továbbadjuk és megtartjuk (1). Ez minden élet forrása (Zsoltárok 36,11).

– 4. Isten szava az Ő soha el nem múló szövetségére utal, amit az Úr az emberrel kötött, hiszen irgalmasan lehajolt hozzánk és nekünk oltalmat, segítséget és szabadítást nyújtott. De ezt a szövetséget nem csak atyáinkkal, hanem velünk is kötötte, akik ma élünk. Erre a megváltó örök szövetséges szeretetre addig csodálkozhatunk rá, amíg élünk. Akik az Úr gyermekei, azoknak nem áll meg a szívük addig, amíg fel nem ragyog előttük ez a felismerés (3).

– 5. Isten szava soha nem közvetlenül, hanem mindig közvetítőkön keresztül adatik. A közvetlen istenélmény mindig gyanús, hiszen abban az ember sokszor gyarló önmagával találkozhat, az élő Isten helyett. Ezért kellenek a mindenkori „Mózesek”, a közvetítők, hogy ne legyünk saját „szubjektív hitünknek” kiszolgáltatva: én kapom a közvetítőt, és én is lehetek közvetítő mások számára (4). Ma nem szemtől-szembe történik ez a találkozás, hanem a közvetítők is Isten Igéjére szorulnak. De Isten Igéjének hatalma ma is ugyanaz, mint ami akkor volt, miszerint Isten szava megoltja az indulat tüzét és elveszi a félelmeket, hogy üdvösséget ajándékozzon (5).

– 6. Milyen szomorú, hogy ma sokféleképpen vesszük semmibe Isten éltető szavát, még ott is, ahol állandóan Igékre hivatkoznak. Beszélgettem valakivel a napokban. Az alábbiakat mondta nekem: „Mintha tőrt döfnének a szívembe, amikor a keresztyén örökségünket bántjuk – a sajátunkat, így saját magunkat; és azt a kincset tékozoljuk, amit az Úr ránk bízott. A legfájdalmasabb azonban az, amikor a keresztyén megújulási mozgalmak képviselői teszik ugyanazt. Most arról méltatlan lenne beszélnem, hogy ezek mindegyikéről kiderül, saját maguk által kiposztolva, hogy hova tartoznak valójában. Valójában az anyaszentegyházat hasogatják, bántják, aprózzák és minden szent indulatukat tisztelve, mégis csak az egy, szent, egyetemes anyaszentegyház ellen munkálkodnak. Nem értem, tényleg nem értem, hogy vannak olyanok, akik a meghatározhatatlan emberiségért, valami „sokféle” kultúráért, megtagadják saját hitüket, kultúrájukat, saját helyüket, identitásukat. Félre ne értsük: ezzel nem azt mondjuk, hogy ne tiszteljük mások hitét, kultúráját; - sőt, megismerni és tisztelni kell, mindent, ami legalább olyannyira más, hogy nem botránkoztat meg a saját hitemben.”