Jól értsük az Igét! Soha nem az a kérdés, hogy tudunk-e csodákat tenni, gyógyítani, hegyeket mozgatni (20-21), hiszen úgyis a halálra gyógyul meg mindenki, és minden itteni csoda csak időlegesen oldja meg a problémát, a hegyek is jól vannak ott, ahová az Úr teremtette őket. A kérdés mindig az, hogy Jézus Krisztus színe előtt leborulva meglátjuk-e a saját nyomorúságunkat, mint ez az apa, és az Ő mindenható, mindent jól intéző akaratára bízva Őtőle várunk mindent. Akkor történhetnek majd a csodák is, bennünk és általunk, az Úrban. Leborulva imádkozunk, böjtölünk: Jöjj Urunk, kapcsolj össze bennünket magaddal, mutass rá halálos határainkra és megszabadulva hadd legyünk a Te áldott, életet szolgáló követeiddé (21).

J. siralmai 5,1-7

379. dicséret

* Milyen nagyképű tud lenni az ember; - elkeserítő, ahogy előadjuk a mindentudót és a „mindenhatót”, bizonyos helyzetekben. Van egy csenevész, alacsony, formátlan fám, ahová időnként elzarándokolok imádkozni. Az tetszik benne, hogy nem formás, nem szép, nem óriás, szinte egymaga áll évtizedek óta, de hűséggel teszi a dolgát: tavasszal és ősszel is.

– 1. Vagyis vallom: Isten Lelke dolgozik abban az emberben, aki látja határait, korlátait, azt is, amit nem tud. Isten Lelke munkál abban, aki konkrét helyzetekben beismeri tehetetlenségét, nyomorúságát, és ezt megvallva az Úrnak, Őhozzá menekül. Itt ezt tették a kudarcot vallott tanítványok. Mi hogy vagyunk ezzel? Nézzük a történetet.

– 2. Amíg Jézus és a vele lévő három tanítvány fent voltak a megdicsőülés hegyén, addig a többi kilenc tanítvány csúfos kudarcot vallott, lent a völgyben. A tanítványok találkoztak az emberi nyomorúsággal, egy kétségbeesett apával és annak súlyosan beteg, talán epilepsziás fiával, akinek rendszeresen görcsbe rándul a teste és emiatt súlyosan szenved, esik-kel, kárt tesz magában, veszélyes másokra (14-15); - de a tanítványok, önmagukban, Jézus Krisztus nélkül teljesen tehetetlenek a nyomorúsággal szemben (16). A beteg fiú apja pedig „csak” a tanítványokat találja, Jézus nélkül. Őnélküle pedig nincs hit, nincs hatalom, nincs gyógyulás, nincs szabadulás. Tökéletes a diagnózis, amit Jézus mond az Őnélküle próbálkozó, erőlködő tanítványokra: hitetlenek, elfajultak, akiket alig lehet eltűrni, elviselni; akik minden „lényegi dolog” előtt tehetetlenül állnak (17-18).

– 3. De ezek a tanítványok legalább beismerték kudarcukat, ezért kérdezik Jézustól: mi miért nem tudtunk segíteni? (19). Ma, ennél súlyosabb a helyzet: nem is akarjuk látni, sem a magunk tehetetlenségét és nyomorúságát, sem a másét, sem a világét. Behunyjuk a szemünket, csak a szépeket, az okosakat, a sikereseket, a pozícióban lévőket látjuk; aki nincs pozícióban, aki kudarcot vallott, beteg lett, már nem számít, mintha nem is lenne. A tanítványok legalább látták tehetetlenségüket, rákérdeztek arra. Mi már csak magunkban bízunk, illetve bűnösen összefonódó, időleges emberi kapcsolatokban, és semmi egyéb nem számít, csak a ma, csak az „itteni több”. Ez súlyosabb betegség, mint az epilepszia.

– 4. Olyan ez, mint amit hosszú ideje átélek a modern virtuális technika korában. Tudjuk, hogy ma már az egész világ a képernyők előtt ül, és billentyűket nyomkodva dolgozik, amihez nélkülözhetetlen az internet kapcsolat is. Idehaza régóta küzdünk azzal, hogy nem jó az internet kapcsolatunk, gyenge a jel, ezért perceket kell várni egy továbblépésre; vagy egyáltalán nincs is kapcsolat, akadozik a munka. Szóltunk a szolgáltatónak, a rendszergazdának, az internethálózat kiépítőjének, bevizsgáltattuk a számítógépet: mindenki széttárta a kezét, minden rendben, olyan erős a jel, hogy kiugrik az ellenőrzést végző műszer mutatója; - minden rendben van, de továbbra sem tudok e-mailt küldeni, honlapot működtetni, nem tudok dolgozni. Ilyen a ma embere; ilyenek vagyunk, mi mai modern tanítványok: azt a látszatot keltjük, hogy minden rendben van, és semmi sem működik! Pedig „működő kapcsolat” nélkül nincs mozgás, ügyintézés, élet; mint ahogy mennyei kapcsolat nélkül végképp nincs „elintézett ügy és megoldott élet”.

– 5. Jól értsük az Igét! Soha nem az a kérdés, hogy tudunk-e csodákat tenni, gyógyítani, hegyeket mozgatni (20-21), hiszen úgyis a halálra gyógyul meg mindenki, és minden itteni csoda csak időlegesen oldja meg a problémát, a hegyek is jól vannak ott, ahová az Úr teremtette őket. A kérdés mindig az, hogy Jézus Krisztus színe előtt leborulva meglátjuk-e a saját nyomorúságunkat, mint ez az apa, és az Ő mindenható, mindent jól intéző akaratára bízva Őtőle várunk mindent. Akkor történhetnek majd a csodák is, bennünk és általunk, az Úrban.

= Leborulva imádkozunk, böjtölünk: Jöjj Urunk, kapcsolj össze bennünket magaddal, mutass rá halálos határainkra és megszabadulva hadd legyünk a Te áldott, életet szolgáló követeiddé (21).