Akinek szeme, szíve, értelme és hite van; az látja a „jeleket”: oszlik, foszlik, bomlik itt minden. Az egész világon most már letagadhatatlanul látszik, hogy beteg; teljesen mindegy, hogy az keleti, vagy nyugati világ. A teológia nyelvén fogalmazva: nagyon látszik az, amit a Biblia „bűnnek” nevez. Samuel Beckett „Godotra várva” című drámája jut eszembe: egy halom szemétdombon várni valakit, hátha az a valaki segít, mert mi már kezdünk beleveszni a kupacba. Bár a mi esetünkben „csak” a kupac adott, de a „belátás” alig, miszerint alapvető megújulásra lenne szükségünk; és az egyetlen hiteles könyörögésre: „Jöjj, Uram Jézus” (Jelenések 22,20). Evangélium a mai Ige, miszerint eljött az, akire szüksége van ennek a világnak, már itt van. Jézus Krisztus eljött, Igéje és Lelke által itt van. Isten országa már itt van. Ugyan még kicsi, alig észrevehető, nem tényező. Ne becsüljük le az Isten országa „látható intézményeit”, ez nagy tévedés lenne; de valójában intézményeiben is alig tényező az Isten országa ebben a világban. Mégis azt az ígéretet kaptuk, a legkisebb a legnagyobb lesz (31-32) és betölt mindent (33), „fészket” ad (32).*

Ézsaiás 63,15-64,11

90. zsoltár

* Isten országa az Úr akaratának megvalósulása, amelynek gyümölcse igazság, békesség és öröm a Szentlélek által. Minden látszat ellenére ez a mi reménységünk; azoké mindenképpen, akinek ez az elrejtett kincs feltárulhatott (34-35). Nekünk ez elég.

Szerző: refdunantul  2016.02.21. 04:00 komment

süti beállítások módosítása