Ez a példázat a tényt állapítja meg: azt, hogy ezen a világon mindig kettős magvetés történik, aztán a jó és a rossz együtt növekszik; egy ideig alig elkülöníthetően. A legjobb szándékú törekvés, gondolat és tett mögött is ott van annak ellenkezője (24-26). Ne tépdessük a konkolyt, erre határozott nemet mond az Úr (28-29). De ettől még láthatjuk a konkolyt, ha a búza beérett, ha itt van az aratás ideje (1János 4,1). Addig azonban legyünk óvatosak (30). Tehát nem a mi dolgunk az ítéletes döntés: - mert mi tévedhetünk, hiszen Isten szándékait nem ismerjük, - mert vannak olyan időszakok, amikor a búza és a konkoly hasonlít egymásra, ahogy egymás mellett növekszik. A gyilkosok között ott „rejtőzött” a későbbi Pál apostol is. Sőt, Istennek van hatalma arra, hogy az övéi közül némelyeken életük utolsó perceiben végezze el az elrendelt üdvösséget (29-30). A konkolynak tűnő növény lehet elkésett búzaszál is. Nagy meglepetések lehetnek odaát. Tehát itt alapszabály, hogy Isten kegyelmesebb másokhoz és szigorúbb hozzám.

Ézsaiás 63,1-14

* Kiegészítő gondolatok az igeszakaszhoz:

„Az elméleti, teoretikus, spekulatív kérdésekre a Biblia nem szokott választ adni, hanem mindig csak a gyakorlati kérdésekre ad feleletet.” (Joó Sándor) Ebben a példázatban sem arra kapunk választ, hogy honnan van a világon a gonosz, a rossz; micsoda ez a gonosz, hogy néz ki, miért létezhet ezen a világon; - nem ezek a kérdések állnak itt a középpontban. A Biblia elsősorban gyakorlati kérdésekre ad választ, amit ebben a világban üdvösségesen hasznosítani tudunk Isten dicsőségére, mások és magunk javára. A történetben szereplő szolgák ugyan felteszik ezt a kérdést (27), de a mi Urunk „csak” az ellenség romboló, sötétben munkálkodó (25) valóságára mutat rá (28).