A tanítványok éheztek, ezért szombaton elkezdték tépdesni a kalászokat, és megették a búzaszemeket, ami „aratásnak” számított, ez pedig a nyugalom napján tilos volt (1). Tegyük egymás mellé: éheztek és tépdestek; fájt és kiáltottak, mint Jób; hiába vártak és görcsbe rántotta őket reménytelen türelmetlenség; megalázták, bántották őket és indulatosan visszavágtak. Isten teljes Igéjére tekintve kimondhatjuk, hogy egyiket sem szabad; és mégis van egy pont, amin túl „elszakad a cérna” és ez felülír minden szabályt. Milyen hatalmas evangélium szólal meg itt: mi emberek legfeljebb csak a felszínen tudunk mozogni, mint a farizeusok, és jóságunk, szentségünk ennyiből áll: hangsúlyozzuk, mit nem szabad, mindig viselkedni kell, „szent” dolgokban különösen (2). Jézus Krisztus azonban ennek az ellenkezőjét hangsúlyozta, isteni nagyságával (6) azt a mérhetetlenül többet, amit mi gyarló értelemmel és szűk szívvel fel sem foghatunk. Jézus Krisztus Ura minden szabálynak (8), ezért Ő azt hangsúlyozza, hogy mit szabad, mert Őbenne mi is szabadokká leszünk, még a halál árnyékának völgyében is.*

Ézsaiás 58

377. dicséret

* Kiegészítő gondolatok az igeszakaszhoz:

- Mikor, mit szabad és mit nem szabad; hogyan van ez a „szent” dolgokban; és ki igazít el bennünket helyesen ezekben?

- Valóban, ebben a világban, a másik ember iránti szeretetünk és a külső rend miatt viselkedni kell; de Isten előtt nem kell viselkedni, mert Ő új szívet ad nekünk. Őelőtte mindenféle evilági fáradt gőzt kiengedhetünk. Odaát pedig erre már nem lesz szükség.

- A „szent” dolgok sem önmagukért szentek, hanem az emberért (3-5), mert Isten irgalmasságot akar és nem áldozatot; enyhülést éhezőknek, testi és lelki szenvedőknek, amíg megszűnik a sokféle gyötrelem.

- Vagyis időnként ki kell lépni a keretből, ez mennyei tapasztalat; hogy ebben a világban, a szent és rendezett keretben megálljon az életünk.