Az evangélium hirdetése munka, amiért jár a tisztesen szerény javadalom, hogy az evangélium hirdetője csak ennek tudja szentelni egész életét. De az evangélium hirdetése, az elhívás alapján, sokkal több, mint munka és megélhetés, nagy baj, ha az; hiszen kényszer nehezedik ránk: nem tehetjük, hogy ne hirdessük az Igét (16). A lelki javak fontosak, de csak testi javakban ragadhatók meg, mint ahogy a saját lelkünk is csak testünkben egzisztálhat; Isten is ennek igazolására lett emberré (11). Az már csak az apostol és minden hívő ember saját, szintén hitben hozott döntése, hogy az itteni javakkal milyen határig él. A hívő ember szabadsága az, hogy képes kimondani: elég, hogy nem kell több, jusson másnak is, hiszen életének fő célja a Krisztus evangéliumának ügye (12). Az Ige alapszabálya az, hogy mindenkinek joga van tisztesen megélni abból, amit a maga helyén végez (13-14); aki pedig amúgy is húz, azt ne hajtsuk még jobban, hanem értékeljük munkáját, sőt, enyhítsünk terhein (9).

2Királyok 8,7-29

41. zsoltár

*  Hallunk bőven történeteket, milyen feszültségek támadhatnak gyülekezeten belül, olykor gyülekezet és lelkipásztor között. Ilyenkor bizony fröcsögnek a vádak, ha nem is szemtől szembe, de közvetetten. (Ha még azt is meghallanánk, hogy hogyan vélekednek rólunk a kívülállók, persze ezek sincsenek tudatában annak, hogy ezzel saját keresztyén kultúrájukat is szapulják, önmaguk gyökereit vagdossák.) Már a keresztyénség hajnalán is így volt ez? Micsoda vádak, amelyek Pált érték: nem apostol, nem látta Jézus Krisztust, nem az ő munkájának gyümölcse a korinthusi gyülekezet (1-2). Bizony, keményen bírálgatták az apostolt (3) és a vele lévőket (4-6), mégpedig a gyülekezetből, hogy nekik nem jár az, ami a többieknek; mert az ő szolgálatuk valójában nem tényleges munka. Olyan ez, hogy értsük, mint amikor a lelkész, nyugdíjba készülve házat vesz, és máris beszélik az egyébként szép házakban lakó gyülekezeti tagok, honnan tellett erre neki? Bizony nekünk is jár az, ami másnak (12), mert ebben a világban mindenki csak azzal a reménységgel képes végezni munkáját és szolgálatát is, hogy már, itt ebben a világban jut neki is valami majd a „termésből”. Erre a reménységre Isten Igéje is felbátorít bennünket (7-10). A kivétel, miszerint az apostol nem élt a neki járó lehetőségekkel, csak erősíti a szabályt (15-18).