ISTEN AZ, AKI A VILÁG ÉS AZ EGYHÁZ URA.* A dénár rámutat a császár hatalmára, arra, hogy övé a pénz; az alattvalói használják, és visszaadják neki; ezt tehát ne belső ellenkezéssel tegyék. Ugyanakkor, a császárt, a dénárt, a kérdezőket is beleértve, mindenki és minden Istené: tehát, ahogy a császártól származó dénárral a császárnak, úgy az Istentől nyert életükkel és mindenükkel Istennek tartoznak. Jézus válasza nem bontja kétfelé a világot, egy politikai és egy vallási szférára; ahol az egyikben a császár, a másikban az Isten az Úr, hanem ez a válasz mindenben az Isten hatalmára utal; arra a forrásra, ahol az ember szabadságot nyerhet a helyes „politikai” cselekvésre és döntésre. Ez a válasz nem csökkenti a világi felsőbbség hatalmát, mert a felsőbbség feladata az, hogy megőrizze a rendet a világban; de az emberi élet végső és örök dimenziója az élő Isten. Képmutatásunk abban van, hogy csak látszólag tiszteljük a hatalmat; valamint, hogy nem tiszteljük mindenekfelett az Urat, tehát hitünk is csak felszínes; valójában sem Istent, sem embert nem félünk (Lukács 18,1). /Az adópénz/1Királyok 8,22-531Királyok 8,22-53

1Királyok 8,22-53

96. zsoltár

* Hízelgés és csapdát állító, Istent emlegető, provokatív kérdés, amire „emberileg” nem lehet jó választ adni; ez a mai igeszakasz alaphelyzete: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Kérdezik ezt azok, akik, hitük okán, ellene vannak annak, hogy adót fizessenek a császárnak, hiszen a választott népnek az Isten az Ura és nem a császár; és mégis megfizetik az adót, mert nincs más választásuk; vagyis belső ellenállásuk ellenére mégis alkalmazkodnak az adott helyzethez. Jézus bevonja a válaszába a kérdezőket, akiknél van egy dénár, tehát úgy teszik fel ezt a kérdést, hogy használják a császár pénzét.