JÉZUS KRISZTUS NÉLKÜL ELVESZETT EZ A VILÁG. Milyen ez a világ az Úr nélkül? Ez a történet, Keresztelő János haláláról, pontos leírása a világ istentelen állapotának, nem elfelejtve, hogy az egyház is „egy darab világ” (D. Bonhoeffer), örök kísértések között szolgálva, miközben az lenne a küldetése, hogy megízesítse a világot (Máté 5,13). Heródes Antipász, Nagy Heródes fia, Galilea fejedelme, börtönbe vetette, majd lefejeztette Keresztelő Jánost, mert az megintette őt, hiszen a fejedelem saját testvérének, Fülöpnek feleségét, Heródiást elszerette és feleségül vette. Szó van itt hatalomról, hatalommal való visszaélésről, pompás lakomákról, szép nőkről és lányokról, a háttérben intrikáról és összefonódásokról, borgőzős állapotban kimondott ígéretekről; - arról nem is beszélve, hogy a tobzódásnak sokan áldozataivá lesznek, többek között Keresztelő János is. Pedig Heródes nem akarta megöletni Keresztelő Jánost (19), mert tudta, hogy igaz és szent ember, ezért félt tőle, védelmébe vette, szívesen hallgatta Keresztelő János tanításait (20). Amikor azonban az alkalmas nap eljött (21), a tobzódás mellett döntött (21-23).* /Keresztelő János halála/

2Mózes 31

138. zsoltár

* Heródes a lakomát, a hatalmat, a házasságtörést, és testvérétől elvett feleségének lányát, Salomét, annak táncát választotta, hangzatos ígéretekkel (21-23). Mindig gyanús, ha valaki felelőtlenül ígérget, a „bármit kérhetsz” kimondása pedig minden határon túl felelőtlen (23). Mindezeknek ára van. Akkor Keresztelő János fejét vették, ma is keresztyének fejét veszik, annyi különbséggel, hogy ma már a világ meg sem szomorodik, mint akkor (Heródes 26). Nagyon megérett a világ, olyan, mint egy túlérett, rothadó gyümölcs, erjedt.

Szerző: refdunantul  2015.08.17. 04:00 komment

süti beállítások módosítása