KICSODA JÉZUS KRISZTUS?* A fő kérdés valóban az, hogy honnan való Jézus hatalma, amivel tanít és csodákat tesz? (2) Márk hangsúlyozza, hogy Jézus tanításában Isten bölcsessége, csodáiban Isten ereje nyilatkozott meg. A názáretiek azonban éppen ezt az isteni hátteret nem ismerték fel, sőt megbotránkoztak Jézusban. Ez a megbotránkozás szó szerint elesést, elbukást jelent, mégpedig itt a legfontosabbat illetően, miszerint Jézusban magával az élő Istennel találkozhatunk. Minden vallási és emberi gondolatrendszer önkéntelenül is azt szándékolja, hogy az embernek kell „megistenülnie”. Ezzel szemben Isten útja az emberhez pont az ellenkezője, miszerint az ember lett Istenné Jézus Krisztusban. Többről van tehát itt szó, mint arról a közmondásról, amely a próféták keserű tapasztalatát összegzi (4), miszerint a környezetéből „kiemelkedő” embert nem ismerik el, lekezelik, sőt megvetik.** /Jézus Názáretben – Jézus kiküldi tanítványait/

2Mózes 30

133. zsoltár

* Márk nem hangsúlyozza azt, hogy Názáretről van szó, hanem csak annyit, hogy Jézus a „hazájába ment”. Nyilván Názáretről van szó, ugyanakkor Márk a konkrét eseményben átfogóbb utalást látott, hiszen Jézust egész „hazája”, egész Izrael elutasította (1).

**  Itt Jézus egész családja, egész Názáret megbotránkozott Őbenne (3). Nem, hogy nem tekintették Isten Fiának, hanem mint embert is lenézték, ezért a „Mária Fia” (3) megnevezés egyenesen bántó abban a környezetben, ahol a fiút az apáról szokták megnevezni. Jézus nem tudott csodát tenni Názáretben, mert Isten nem engedte, hogy csodát tegyen közöttük (5). Ez a megvetés azonban nem akadályozza Jézust semmiben, tovább tanít, majd kiküldi tanítványait is, hogy tanítsanak és gyógyítsanak (7-13).

Szerző: refdunantul  2015.08.16. 04:00 komment

süti beállítások módosítása