HINNI = KILÉPNI AZ ELREJTETTSÉGBŐL. A vérfolyásos asszony szimbóluma a vérző életeknek, közösségeknek (26). Hiszem, hogy Református Egyházunk nem vérzik, sőt azt végképp hiszem, hogy nem fog elvérezni, hiszen erre ígéretünk van az Igéből, amit hitvallásunk is megfogalmaz az egyházról szóló tanításban (27). Ugyanakkor a vérfolyásos asszony története mégis arra tanít bennünket, hogy egyéni, gyülekezeti, egyházi betegségeink valódi gyógyulásának melyek a mozzanatai? – A gyógyulás első mozzanata a hit érintése (27-29). A hit megtart minden bajban, vagyis megszabadít minden bajtól és „egész-ségben” tart, akár történik testi gyógyulás, akár nem (34). – A gyógyulás második mozzanata az, hogy előállunk, kilépünk az elrejtettségből és a mi Urunk Jézus Krisztust láthatóan követjük a látható egyházban, a látható gyülekezetben (30-33). – A gyógyulás harmadik mozzanata egyfajta szemléletváltás: „a népegyház” fontosságának újbóli felfedezése. Ezt holnap fejtem ki. /A vérfolyásos asszony meggyógyítása/

2Mózes 28

15. zsoltár

Szerző: refdunantul  2015.08.14. 04:00 komment

süti beállítások módosítása