PÁL BESZÉDE AGRIPPA ELŐTT. Pál boldognak tartja magát, hogy a feltámadott Jézus Krisztus követségében járhat (2). Most is amiatt a reménység miatt vádolják őt, mondja, amit Isten megígért a zsidók atyáinak (6); vagyis Jézus Krisztusban teljesedtek be az ószövetségi ígéretek; mégpedig minden emberi értelmet meghaladó módon, hiszen Isten feltámasztotta Őt a halálból, azért, hogy számunkra is legyőzze a halált, és nekünk is odaajándékozza az örök életet (22-23). Pál a lényegre kérdez rá, mindjárt az elején, nem kertel: miért tartjátok lehetetlennek, hogy Isten halottakat támaszt fel (8), ha ugyanis ezt nem hisszük, akkor Isten mindenhatóságát sem hisszük, sőt, magát az élő Istent sem. De mi marad akkor nekünk, az Úr halált legyőző ereje nélkül? Az egyetlen, döntő kérdés csak ez: van-e hatalom a halál felett, van-e mennyei gazdánk, aki visszafogad az életbe? Minden más kérdés csak álprobléma ehhez képest.* De ha a feltámadást bolondságnak nevezzük, mint Fesztusz (24); vagy félünk attól, hogy megtérünk, mint Agrippa (28), akkor a halál visz mindent (300. dicséret).

2Mózes 11

85. zsoltár

* „Lelkem drága Jézusa, hozzád hajt a félelem” (300. dicséret), de nem a félelemé az utolsó szó; persze csak ha nem tartjuk lehetetlennek a feltámadást, azaz az élő Isten hatalmát, Jézus Krisztusban közölt, megváltó szeretetét.