A beidegződések még a régiek, a hívő zsidó gyülekezetben is, akik, amikor az üldözések miatt szétszóródtak, csak a zsidóknak hirdették az Igét (19). Mi úgy mondanánk, hogy „véletlenül”, valójában azonban az Úr akaratából, volt az elüldözött zsidókeresztyének között néhány ciprusi férfi, akik hittek az evangéliumnak, és továbbadták azt a görögöknek, vagyis a nem zsidóknak is, akik szintén befogadták a feltámadott Urat (20-21). A jeruzsálemi gyülekezet Barnabást küldte ki vizsgálatra, hogy mi történt Antiókhiában (22). Barnabás kiválasztása megint csak az Úr akarata volt, hiszen ő is kegyelem alatt élő ember volt (24), aki örült, amikor mások szívében is látta Isten kegyelmének munkálkodását, sőt, bátorította őket (23). Aki tud örülni a mások hitének, üdvösségének és sikereinek, és bátorítja is a másikat, az biztosan az Úr gyermeke.* Antiókhiában nevezték Jézus Krisztus tanítványait először keresztyéneknek. Ezek a keresztyének nemcsak befogadták az evangéliumot, hanem azonnal tettekben mutatkozott meg a hitük, hiszen gyűjtést szerveztek az éhínség által szenvedő jeruzsálemi gyülekezetnek. Uram, annyi ma az éhező, menekült, jövevény; kit segítsünk, és hogyan? Lehet úgy segíteni, hogy arra mi is rámegyünk?

1Mózes 29

128. zsoltár

* Barnabás szolgálata által olyannyira megerősödött a gyülekezet Antiókhiában, hogy Barnabás, segítségként maga mellé veszi Sault, és egy esztendeig szolgáltak együtt ebben a gyülekezetben (25-26).