A számonkérés nem maradt el. Péternek felelnie kellett, amiért pogány ember házába lépett be (2-3). A zsidó származású hívők ugyanis a „körülmetéletlen” embert továbbra is tisztátalannak tartották, a mózesi törvény szerint. Péter a jeruzsálemi testvéreknek is elbeszélte azt a kijelentést, amit az Úrtól kapott, miszerint ne mondja tisztátalannak azt, amit az Úr megtisztított, vagyis bátran menjen el Kornéliusz házába (4-12). Ezután Péter bizonyságot tett arról is, amit Kornéliusz házában tapasztalt, mert amikor az Igét hirdette, leszállt Kornéliusz háza népére is a Szentlélek (13-15).* Péter kegyelem alatt van, éppen ezért nagy hitről tesz tanúságot: mert helyesen érti az Úr szavát, engedelmeskedik annak, és a megértett Igét nemcsak felvállalja, hanem szentlelkesen úgy adja tovább, hogy mások is nyitott szívvel dicsérik az Urat, miközben a hívő szűkkeblűség is enyhül (17-18). Mi nem akadályozhatjuk az Istent, még a hitünkkel sem.

1Mózes 28

422. dicséret

* Péter hangsúlyozta, hogy eszébe jutott az Úr szava: mert Keresztelő János által kijelentett, hogy ahová leszáll az Úr Lelke, Ő ott van (16).

Szerző: refdunantul  2015.06.18. 04:00 komment

süti beállítások módosítása