Péter és János bátran beszéltek (13), de nemcsak bátran, hanem tartalmasan, „ihletetten”, noha iskolázatlan emberek voltak (13). Isten Lelke alkalmassá tette őket a szolgálatra. Fordítsuk meg a gondolatot és érteni fogjuk: hány okos, iskolázott ember forog körülöttünk, akik akár még kiváló szakemberek is a maguk területén, és összességében mégis „alkalmatlanok”, mert nem odaszántak, mert csak érdekvezéreltek, mert nem „ügyük”, nem szívügyük, amit tesznek. Vegyük csak számba: hány lelkész, valójában nem lelkész; hány olyan tanár van, aki valójában nem szereti a gyerekeket; hány orvos bánik durván a betegeivel, pedig egy bátorító mosoly többet érne, mint az egész szaktudománya. Ez az alkalmasság nem pénz kérdése, nem is a körülmények függvénye; hanem Isten Lelkének ajándéka. Akinek szívügye az Isten kezéből elvett feladata, és a hívő embernek csakis az lehet; az elfáradhat, de meg nem fáradhat; éghet, de ki nem éghet; sőt, áldozatot is hoz a rábízott ügyért.*

1Mózes 12

254. dicséret

* Ezért zengik az apostolok, a tiltás ellenére is, hogy nem tehetik, hogy ne mondják el, amit láttak és hallottak (19-20). Hitben járva, minden ügy a Jézus Krisztus ügye, hiszen a kétes ügyeket eleve kerüli a hívő ember, miközben a rá bízott ügyben úgy teszi őt alkalmassá az Isten, hogy körülötte mindenki dicsőíti az Istent a történtekért (21).