Odaálltak mindnyájan az Isten színe elé. Ezt a vezető, Józsué kezdeményezte (1). Hálával visszatekintettek az Úr hatalmas tetteire (2-13), számot vetettek mindarról, amit az Úr cselekedett velük (Zsoltárok 111,2). Isten kiemelte őket a többiek közül (3), megismertette saját magát velük, vezette őket, azt adta oda nekik, amiért nem ők fáradtak, földet, városokat, ültetvényeket (13). Isten adott győzelmet nekik a harcokban, Ő harcolt értük. Ez nagyon fontos kijelentés, itt a könyv végén, az egész könyv helyes megértése szempontjából. Felfoghatatlan kegyelem ez. A kegyelmet nem lehet, nem kell megmagyarázni; - ez Isten szuverén döntése. De egy biztos, Isten kijelentése szerint: ez a kegyelem nem a másik ellenében, hanem a másikért adatik a kiválasztottnak, hogy a kivételezett által nyerjen áldást a többi (1Mózes 12,3). Józsué olyan döntésre hívja Isten népét, amelyben Ő elől jár, és amely már eldőlt, hiszen az ember döntését mindig megelőzi az Isten rólunk szóló döntése (14-15).*

2Thessalonika 3,1-5

89. zsoltár

* Ettől még ez a döntés fontos, mert ilyenkor tudatosodik az Isten kegyelmi tette bennünk, illetve ilyenkor lesz láthatóvá mások számára is a hatalmas Isten, bennünk. Ez a döntés, amivel kimondjuk, hogy mi az Urat szolgáljuk, soha nem a mi érdemünk (14). Ez a döntés világos határvonalat húz, határozott igeneket és nemeket mond, lényegi kérdésekben; - a kis gyülekezettel, a családdal egy közösségben (15).