Józsué könyve nehéz könyv. Azon belül a most soron következő szakaszok a könyvön belül is a legnehezebbek. Sok magyarázatot elolvastam már ezekhez, régóta izgatnak az itt olvasható fejezetek; mi az a helyes írásmagyarázati elv, amit itt felvállalhatunk? Ezeket vesszük most néhány napon át sorra. – E nehéz részek egyik magyarázati módja. Vannak bőven olyan magyarázatok, amelyek a legkönnyebb utat választják, egyszerűen újramondják az eseményeket, tömörítve, érthetőbben összefoglalva, tagolva, strukturálva az igeszakaszt, kortörténeti, vallástörténeti eligazítást adva arról az öt „emóri” városállamról, akik szövetkeztek a gibeóni városállam ellen, mert azok Izráel mellé álltak és így félelmetesnek tűnt az egységük. Leírják azt, hogy ezek a városállamok 50 km-es körzetnyi távolságban álltak Jeruzsálemhez képest. A nap és hold megállására, az öldöklés végéig, azt a magyarázatot adják, hogy a pogány népek istenként tisztelték a napot és a holdat, és most ezek a pogány népek tehetetlen bálványisteneik szeme láttára pusztulnak el, mert egyedül Isten az Úr. 

Kolossé 3,5-11

213. dicséret

Szerző: refdunantul  2015.05.01. 04:00