Ezékiel próféta számára a templom, mint hely, Isten jelenlétének szent helye. A templom egyetlen hely. Minden élet forrásának (Zsoltárok 36,10), minden gyökerünknek, eredetünknek, kötődésünknek helye a templom. Ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy Isten Lélek (János 4,24), Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk (Cselekedetek 17,28), akit az egek egei sem fogadhatnak be (1Királyok 8,27; 2Kórnika 2,5), ezért Isten jelenléte nem köthető egyetlen épülethez sem. Mégis! A jeruzsálemi templom egyetlensége, páratlansága hirdeti, hogy nincsen más az Istenen kívül, egyedül Ő az Úr, és számunkra sincs más támasz, kötődés, gyökér, eredet, csakis Ő. Ezért a hívő ember számára mindig szent hely az, ahová az Isten helyezte, ahol megismerte az életet, a szeretteit, és mindenekelőtt az Urat. Gondoljunk csak bele, miért olyan hontalan, magányos, gyökértelen, ugyanakkor erőszakos a „posztmodern” ember; még a hitében és a kegyességében is az, állandóan „újít”: nincs temploma, élő Istene, otthona; ezért halálosan nyugtalan és kibírhatatlan. A feltámadott Úr életünk gyökere és gyümölcstermő ága, hogy végre „megállapodjunk”.

János 20,1-18

356. dicséret