Lenyűgöz ez a pontos leírás, amely egyszerre az új templom terve, és ugyanakkor a „mennyei templom” leírása, ahová majd megérkezünk, ahol minden ékes és szép rendben lesz, az Istennel, egymással és önmagunkkal való zavartalan közösségben. Itt minden tiszta és szent; de hiszem, hétköznapi, kedvelt dolgainkat sem kell elhagynunk, hanem ott azt is megtisztulva, az Isten dicsőségére tehetjük majd. Ebben a leírásban sok az ismétlés. Ezékiel mindegyik kapunál leírja ismét ugyanazt, az építményekkel, méretekkel együtt. Nem siet, nem kapkod, itt szent dologról van szó, és mindig ugyanarról: Isten dicsőségéről és népének üdvösségéről. Tehát az igehirdetés is, amelynek megbecsülésére templomokat emelnek ma is, nem siet, nem kapkod, hanem nyugodtan, minden öncélú kreativitás nélkül ismétli ugyanazt: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A jeruzsálemi templom, és az abban bemutatott áldozatok Jézus Krisztus megváltó szeretetének előképei. Nekünk nincs más mondanivalónk, csak ez, ismételgessük bátran, mert erre emlékezni, emlékeztetni kell, és annak ajándékaiból részesülni lehet.**

János 19,31-42

343. dicséret

* Ezékiel pontosan, méreteivel együtt leírja a templom belső kapuit, és az azokhoz tartozó építményeket.  Pontosan leírja a kapuk előcsarnokait, amelyek a külső udvar felé néztek, őrszobáit, pilléreit, pálmadíszeit, a kapukra vezető nyolc lépcsőfokot, a kapukhoz tartozó kamrákat, ahol templomban és az oltárnál szolgáló papok öltöztek át, a kamrákhoz tartozó asztalokat, ahol az áldozati állatot mosták meg és darabolták fel. 

** Ennek a templomnak szépsége látomás Isten népéről, amely győztes ügyet képvisel, amennyiben Jézus Krisztust képviseli: alapja, falai, kapui vannak. Megújulása abban van, hogy nemcsak leporolja az egyetlen, jól bevált régit, hanem Isten Lelke által megeleveníti azt.

 

Szerző: refdunantul  2015.04.04. 04:00 komment

süti beállítások módosítása