Amikor a gyermekek ugrálnak, örömmel játszadoznak, féltő figyelmeztetéssel szoktuk odakiáltani nekik: vigyázzatok, mert sírás lesz a vége. Valóban, az öröm és a sírás nagyon közel vannak egymáshoz. Az igazán izgalmas kérdés azonban az, hogy a „legvégén" sírás lesz az életünk záró akkordja, vagy jóra fordulnak a dolgaink? Az egész Szentírás, benne a Krisztus-esemény, erre a kérdésre válaszol. A gonosz serege teljesen elpusztul. Az utolsó nagy ellenség veszte a történelem igazi távlata. Ennek megvalósulását Isten tarja kezében. Ő támad a félelmetes „Góg" óriási seregére. Ha ezt mi tesszük, abból kimondhatatlan nyomorúságok támadhatnak (1-8). Kihal a gonosz (11-16; 17-20).* Jóra fordul Isten népének sorsa, minden nép szeme láttára (21-29).** Jézus Krisztus feltámadása által Isten jóra fordította sorsunkat.*** Az egészséges, hívő, krisztusi személyiség nem örül más vesztének, még az ítéletben sem; hanem csak az üdvösségnek örül, mert ezt ő is ingyen kegyelemből kapta. Bizonyos kegyességi köröknek ez nehezükre esik.

János 19,1-16a

341. dicséret

* A gonosz serege teljesen elpusztul (11-16; 17-20). Hét hónapig temetik a gonosz seregének tetemeit (11-16), mert olyan nagy volt a hatalma eddig, ebben a világban; viszont most teljes a győzelem a gonosz felett. A hét hónap szimbolikus jelentésű, éppen a gonosz feletti teljes győzelmet szemlélteti. Megítélnek minden korábbi gonoszságot, vétket. Egy nagy tisztulási folyamaton megy át a világ. Nemcsak láthatóan, hanem belőlünk is kihal a gonosz (12). Az ítélet megtisztít. Itt csak Isten kegyelme tart meg, és nem az érdem. 

** Isten visszahozza, összegyűjti népét, leveszi róluk a gyalázatot, nem hagy abban közülük senkit (28); és többé nem rejti el arcát előlük, hanem kiönti Lelkét rájuk (29). Ezt a megújulást minden nép szeme láttára cselekszi az Isten, így mindenki számára megmutatja dicsőségét az Úr (21). Minden nép megtudja, hogy nem az Isten volt gyenge akkor, amikor népét veszni hagyta, hanem ez az Ő igazságos büntetése volt népén, hogy megtisztítsa övéit (23). Ekkor mindenki megtudja, hogy Ő az Úr, és rajta kívül nincs más (27).

*** Imádkozzunk azért, hogy Isten jóra fordítsa sorsunkat, és ne sírás legyen a vége. Jézus Krisztusban azt a biztatást kaptuk, hogy Isten ezt már megcselekedte, és a mi Urunk halálból való feltámadása által jóra fordította sorsunkat, mindenki szeme láttára. A hívő ember ennek a jónak érvényesüléséért imádkozik, és azért, hogy minél többen részesülhessenek ebből a jóból, és ne csak lássák azt. A hívő ember ezt az Istentől való jót munkálja, éli és hirdeti, mint aki által maga Jézus Krisztus cselekszik. Ez azt jelenti, hogy a hívő ember nem veszekszik többé. A prófétai látomás utalt erre, hiszen hét napig égetik a fegyvereket, azaz teljesen elégetnek minden fegyvert (10). Valamint, a krisztusi ember nem fosztja ki többé a másikat. Itt bátran lépjünk túl az ezékieli látomáson, ahol azt olvassuk Isten népéről, hogy kifosztják fosztogatóikat, és prédát szereznek prédálóiktól (10). Jézus Krisztusban ez már tarthatatlan: nem veszekszünk többé, és nem fosztjuk ki a másikat, még az igazságszolgáltatás isteni jogán sem, végképp nem örülünk ellenségeink kifosztásának. Mindez illúzió? Valóban az, mindaddig, amíg mi magunk nem merünk krisztusiak lenni, még akkor is, ha a jósággal visszaélnek; még akkor is, ha ebbe sokan belehalhatnak, de el nem veszhetnek, hiszen a gonosz legyőzetett, ezért a gonoszságnak van határa. Gondoljunk a hindu Gandhira, aki minket megszégyenítő módon mert krisztusi lenni, és azonnal hátrált a gonosz, akit Jézus Krisztus már legyőzött.

Szerző: refdunantul  2015.04.02. 04:00 komment

süti beállítások módosítása