Felkiáltójeles üzenet, hogy Isten a végsőkig elment, hogy figyelmeztesse népét és vannak, akik még ebből sem értenek, még mindig magukat tartják igaznak, még mindig nem adják meg magukat. Erre mondja az Úr, Ezékiel prófétán keresztül, hogy sivárrá és kietlenné teszi népének országát és vége lesz a gőgösök erejének (28). Minden SIVÁRSÁGUNK forrása a gőg és a hitetlenség. Ez a sivárság ezernyi formában ölthet testet az agressziótól kezdve egészen a depresszióig, ezeknek egyéni és közösségi formáiról nem is beszélve. Tekintsünk csak szét mai világunk történései között, és látjuk a példákat. Isten népe legfeljebb meghallgatja az Úr szavát, de nem bízza rá magát Isten Igéjére, nem bízza rá magát az Úrra (31). Ma is vannak olyan istentiszteletek, amelyek inkább népgyűléshez hasonlítanak, vagy show műsorhoz, ahol az énekek dallamai is inkább pajzán dalokra hasonlítanak, és azokban sem bíznék, akik ezeket éneklik. Szó szerint erről beszél a próféta (30-33). Kell-e Isten tiszta Igéje, minden hatásvadászat nélkül, hogy életünk, a sivárság helyett mennyei tartalommal gazdagodjon meg.

János 17,20-26

484. dicséret

* A tizenkettedik év, tízedik hónap ötödikén egy menekült érkezett Ezékielhez (21). Ez a keltezés a júdai országrész első fogságba vitelének időpontjától, Kr. e. 597-től számítandó; tehát Kr. e. 586 elejéről lehet szó, öt hónappal Jeruzsálem eleste után. Onnan Babilóniáig az út mintegy négy hónapig tartott. Ekkor tudják meg azok, akik Ezékiellel együtt tizenkét évvel ezelőtt már fogságba kerültek, hogy elesett a város (21). Ettől kezdve Ezékiel újból hirdette az Igét, megszűnt, Istentől parancsolt némasága (24,26-27). Amikor Jeruzsálem városa elesett, a város és Júda nagy részét fogságba hurcolták (Kr. e. 587). Ez volt az úgynevezett második fogságba vitel. Ekkor is voltak azonban olyanok, akik megúszták ezt az elhurcoltatást, mert a babilóniaiak mindenekelőtt a társadalom felső rétegét vitték fogságba, hogy ezzel teljesen leigázzák az ott lakó népet. A megdöbbentő az, hogy a Jeruzsálem romjai között lakók, még mindig azt, hiszik, hogy ők azért maradhattak otthon, mert ők különbek a többieknél (23). Ezeket figyelmezteti Ezékiel elsőként, amikor a némaság után megnyílt a szája (22), hogy ne reménykedjenek, ők sem különbek azoknál, akiket az első és második fogságba vitellel elhurcoltak. Nem különbek, sőt konkrét vétkeik az égre kiáltanak (25-26).