Ezékielnél, mint más prófétáknál is, az Isten népének szóló ítélethirdetés és az üdvígéret között, idegen népek fölött mondott ítélő igék gyűjteményét olvashatjuk.**  Ezek a népek hahotáztak, amikor a jeruzsálemi templomot feldúlták és Izrael földje elpusztult, az ott lakókat pedig fogságba hurcolták (3). Olyan kárörömmel szemlélték Isten népének pusztulását, hogy tapsoltak, lábukkal doboltak és megvetéssel, szívből örültek vetélytársuk pusztulásának (6). Ők ugyanis nem látták Isten népében a választott népet, sőt hangsúlyozták, hogy ugyan olyanok, mint a többi nép (8). Isten Igéje azt üzeni, hogy lássuk meg a testvért a másikban, mert ha vetélytársat látunk benne, akkor, akár bevalljuk, akár nem, mi is hahotázunk a kudarcán és a pusztulásán. Ugyanakkor sokkal nagyobb dologról van itt szó. Kegyelmi állapot, ha valaki Isten népében meglátja a választott népet. Az már Isten népének felelőssége, ha a kiválasztottságot rosszul érti, félreérti, és azzal visszaél. A kiválasztottság ugyanis szolgálat, Isten dicsőségére való élet, mindenkori szeretet, hogy általunk mindenki megismerhesse az Urat. Ha ezt tudjuk, mi is választottak vagyunk.

János 15,18-27

373. dicséret

Ezékielnél, mint más prófétáknál is, az Isten népének szóló ítélethirdetés és az üdvígéret között, idegen népek fölött mondott ítélő igék gyűjteményét olvashatjuk. Ez azt jelenti, hogy Isten ugyan más népeket felhasznált eszközeiül abban, hogy népét az ítéletben megtisztítsa, vagyis ezeknek a népeknek megengedte, hogy legyőzzék, meggyalázzák, fogságba hurcolják őket és városaikat, valamint a templomot lerombolják. Mégis az idegen népek elleni próféciák jelzik, hogy ez a tény, hogy ők az ítéletben Isten eszközei voltak, nem mentesíti őket gonosz tetteik felelőssége alól, amelyeket Isten népe ellen elkövettek, sokszor visszaélve Istentől kapott, ideig való hatalmukkal. Ezek a próféciák azt is hirdetik, hogy Isten ítélete elérte a célját népe életében, és Isten nem hagyta el egészen népét; megtisztított maradékát megmenti és meggyógyítja. Ezek a próféciák akkor hangzottak el, amikor Kr. e. 587-ben Jeruzsálem végleg elesett. Főként azokat a népeket érinti, amelyek Júda ellen fordultak, mert ezek cserbenhagyták, kigúnyolták Isten népét.

** A próféta egészen kis népeket is említ, összesen 7 népet. 

Ezek közül a mai Igében Ammon, Moáb, Edóm és a Filiszteusok népe ellen szól az ítélethirdetés. Ezek a népek Isten népének keleti (Ammon), déli (Moáb és Edóm) és nyugati (Filiszteusok) szomszédai voltak. 

Ezeket is legyőzi egy keletről érkező, számunkra ismeretlen nem megnevezett nép (4). 

Ezek a népek hahotáztak, amikor a jeruzsálemi templomot feldúlták és Izrael földje elpusztult, az ott lakókat pedig fogságba hurcolták (3). Olyan kárörömmel szemlélték Isten népének pusztulását, hogy tapsoltak, lábukkal doboltak és megvetéssel, szívből örültek vetélytársuk pusztulásának (6). 

Ők ugyanis nem látták Isten népében a választott népet, sőt hangsúlyozták, hogy ugyan olyanok, mint a többi nép (8). Sőt a filiszteusok állandóan fennhéjázó lélekkel vizsgálták Isten népét (15). Isten Igéje azt üzeni, hogy lássuk meg a testvért a másikban, mert ha vetélytársat látunk benne, akkor akár bevalljuk, akár nem, mi is hahotázunk a kudarcán és a pusztulásán. 

Sajnos nem vagyunk ettől mentesek mi keresztyének sem. 

Ugyanakkor sokkal nagyobb dologról van itt szó. Kegyelmi állapot, ha valaki Isten népében meglátja a választott népet. Az már Isten népének felelőssége, ha a kiválasztottságot rosszul érti, félreérti, és azzal visszaél. A kiválasztottság ugyanis szolgálat, Isten dicsőségére való élet, mindenkori szeretet, hogy általunk mindenki megismerhesse az Urat. 

Ha ezt tudjuk, mi is választottak vagyunk. Nem vagyunk egyformák, de Isten egyformán szeret bennünket. Bizony még Edóm népe is gúnyosan viselkedett Isten népével, pedig ők a legközelebbi rokonságban voltak egymással.

Szerző: refdunantul  2015.03.17. 04:00 komment

süti beállítások módosítása