Hűtlenség Istenhez, emberekhez, sakkozva, ide-oda csapódva, érdekek alapján; ilyen a mindenkori ember; és még az Úrhoz közel állók sem kivételek. Ezékiel példázatában a két parázna nő, az északi országrészt és fővárosát, Samáriát; valamint a déli országrészt, és fővárosát, Jeruzsálemet jelképezi (1-4). A paráznaság itt idegen hatalmakkal kötött politikai szövetséget jelent, ahelyett, hogy bíztak volna az őket kiválasztó Istenben (5). Egyiptom, Asszíria, Babilon; a korabeli nagyhatalmak voltak (5-17). A kis Izráel pedig hol ide, hol oda csapódott félelmei, érdekei, nagyravágyása alapján, miközben ezek „szokásait” is eltanulta, a nagyhatalmak pedig felzabálták őt. Ezekre a játszmákra mondja az Ige, hogy parázna, undorító és istentelen (18). Bízni az Úrban, várni szabadítására (Siralmak 3,26), ennyit tehet a hívő ember. De mit jelent ez a gyakorlatban, miközben az életünk, kicsiben és nagyban, a házasságon, szülő és gyermek kapcsolaton át, a munkahelyi viszonyokon keresztül el egészen a közösségi megnyilvánulások minden formájáig, valamint a gyülekezeti élet ezernyi mozzanatáig; - tele van játszmákkal, a nagypolitikáról most nem is beszélve. Kegyesen védekezhetünk, attól még ez így van. Egy bizonyos, kegyelemre szorulunk, életünk Krisztusért kiált, mert nagy paráznák vagyunk, számos módon, mindannyian. Nagy örömhír tudni, hogy Jézus Krisztusban mégiscsak azt üzente nekünk az Isten, hogy még nem undorodott meg tőlünk, még mindig van remény, a tisztulásra is (18).

János 14,25-31

377. dicséret