Ahogy olvassuk Ezékiel könyvét, szinte belefáradunk, belefásulunk az állandó „szapulásba”.* A mai igeszakasz azonban fel kell, hogy rázzon bennünket, mert ha elolvassuk az itteni, kétszeres bűnkatalógust (6-12; 23-30), számba sem tudjuk venni a vétkeket.** Vérontó, bálványozó, tisztátalan, viszálykodó és rossz hírű város lett Jeruzsálem, tele utálatos tettekkel, aki a maga vesztére cselekedte mindezeket (2-5). Súlyos bűnlistákat olvasunk itt. Mi mindent követtek el Isten népe körében? Ezért eljön napjainak gyalázatos vége, amely csúffá teszi őt más népek előtt. Az Úr elbánik népével, szétszórja őket (13-16), nagy kemencében salakká olvasztja őket, egykor volt érceket (17-22). Ezékiel nem akar, de nem tud mást, csak ítéletet hirdetni (1-2), ha nem akar hamis prófétává lenni; - ma sem tudna mást kiáltani. Uram, irgalmazz, adj megtérést, legalább néped körében. 

János 14,22-24

171. dicséret

* Nincs itt szó másról, mint bűnről, fenyegetésről, ítéletről. Azt mondhatnánk, általánosságokban fogalmazva, sok lelkigondozói beszélgetés summázataként: Istenem, élem a magam életét, rohanok, harcolok reggeltől estig, próbálom eltartani a családomat, próbálok talpon maradni, a való életben sokféle kompromisszumra kényszerülök a puszta létért, miközben azt érzem, hogy fáradok; arról nem is beszélve, hogy szeretnénk jobban élni, kicsit az élet gondtalanabb, napos oldalára is eljutni, de ez alig adatik. Persze hálát adok, hogy élek, vagyok, a nagy bajok elkerülnek. De olyan sok már ez az ezékieli fenyegetés. Amúgy is elfásultunk életünkben. Ezek az Igék pedig csak még inkább beledöngölnek, már 22 fejezet óta a földbe. -

** Isten egyszerre lát mindent, örökkévaló jelenéből. Az itt felsorolt bűnök pedig csak az akkor, egy városban elkövetett, tetten érhető vétkek sora, mégpedig az Ő népe körében; - ám ezekhez nyugodtan soroljuk oda a gondolattal, szándékkal, mulasztással elkövetett vétkeket.