Ez az Ige bizonyosságunk forrása, miszerint Isten nem engedi el az Ő népét, akármilyen hűtlen legyen is az. Éppen ez a határtalan szeretet képes a  hűtlen embert is hűségessé formálni Istenéhez, a rábízott emberekhez és az Istentől való örök értékrendszerhez.* Isten kijelenti, hogy megtartja népét az Ő életet adó és megváltó uralma alatt, királyuk marad erős kézzel, kinyújtott karral; ezért ítélete, haragja is népe megmaradását szolgálja. Tehát Isten ítéletében mindig ott van népe számára a kegyelem. Isten összegyűjti, megtisztítja, örök szövetségére megszilárdítja népét, akik más népek számára is hirdetik az Úr dicsőségét (34-38). Isten népe olyanná lesz, akiben gyönyörködni lehet (39-41), aki nemcsak megbánta szégyenteljes tetteit, sokféle hűtlenségét, hanem megundorodott azoktól (43), s többet azokat el nem követi.**

János 14,7-11

166. dicséret

* Pál apostol a Római levélben fogalmazza meg ugyanezt, miszerint Isten szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 9,38).

** Erre a megújító fordulatra is Isten hatalma, megújító irgalma tesz képessé bennünket. 

Isten érettünk cselekszik, de mindenekelőtt szent nevéért (44), mert nem engedi, hogy népe miatt dicsőségét bárki is gyalázza. 

Ez a bizonyosság minden hiteles, krisztusi élet forrása, miszerint Isten szeretete népe számára örök. 

Azt pedig mi nem találgathatjuk, hogy kik tartoznak az Ő népéhez. Mi csak éljük és hirdessük az evangéliumot, úgy, hogy Isten megváltó szeretete átütővé legyen rajtunk, Lelke által. 

Boldog az olyan ember, akinek egész élete azt hirdeti, hogy az Úr az Isten. Boldogok vagyunk, mert Isten örök hűsége erre váltott meg bennünket.

Szerző: refdunantul  2015.03.09. 04:00 komment

süti beállítások módosítása