Isten könyörült hűtlen népén, saját nevének dicsőségéért, hogy ne gyalázzák nevét, népének fogsága miatt (9). Ezért hozta ki őket Egyiptomból (10); ezért nem pusztította el őket a pusztában (13-17). Ezért adta nekik Istenük a nyugalom napját, a törvény „lelkét”, hogy megtudja népe, Ő az Úr, hogy megtudják, van közük egymáshoz (12; 18-21). Isten népe továbbra is hűtlen maradt (25-26), az Úr mégis bevitte őket az Ígéret földjére (27-29). Jézus Krisztusban pedig nem olyan ígéretes földre vitt be bennünket, amely csak ebben a világban lehet otthonunk, és valójában csupa kopárság és kőrengeteg, hanem abba az országba, ahol igazság, békesség és öröm uralkodik, az Ővele való maradéktalan közösségben. Mi kell még? Ez a határtalan, szilárd szeretet hűségre indít, és nincs is több kérdésünk (31), mert felragyogott előttünk az Isten útja, ahhoz igazodunk; és amit nem értünk még, már azt sem tartjuk fontosnak megkérdezni, hiszen a lényeget tudjuk és úton vagyunk.

János 14,1-6

475. dicséret

Gyakran kérdezgetjük az Istent, még akkor is, ha a válaszait már nem fogadjuk el, hanem újabb kérdéseket teszünk fel. Akkor is kérdezgetjük Őt, főként a bajban, ha egyébként nem is foglalkozunk az Úrral, és minden dolgunkból kihagyjuk Őt (31). Ezékiel prófétát kérdezgetik a már fogságba hurcoltak, hogy mikor mutatja meg rajtuk az Isten, az Ő szabadító hűségét? (1-4; 30-31) Kérdéseink mögött többnyire hűtlenség és hitetlenség lapul, miközben Isten újból és újból szól, válaszol és cselekszik értünk. Még akkor is értünk cselekszik, ha már valójában saját dicsőségét kell védelmeznie, hanyag népe miatt.

Szerző: refdunantul  2015.03.08. 04:00 komment

süti beállítások módosítása