Isten népe, gőgjében rossz hírét terjesztette másoknak (56), amíg le nem lepleződött gonoszsága és meg nem tapasztalta a büntetés keserű kenyerét, valamint az azzal járó gyalázatot (57). Isten azonban továbbra is hűséges népéhez, megemlékezik ígéreteiről, szövetségét pedig örök szövetséggé formálja (59-60). Isten érdemtelenül könyörül népén, ezért Isten népe befoghatja a száját és csendben élhet az Isten dicsőségére és sokak javára (63). Ez a kegyelem azt jelenti, hogy Isten fordít elveszettnek hitt sorsunkon (53), de nemcsak a miénken. Éppen ez a lényeg, ez az üzenet, mert Isten nemcsak Izraelen könyörül, hanem a reménytelen esetnek gondolt Sodomán és Samárián is (53-55). Tehát Isten népe nem duzzoghat azon, hogy mások is üdvözülnek, nemcsak ők (63). Jézus Krisztusban ez az örömhír érte el a világot.** 

János 13,1-11

470. dicséret

* Az ember könnyen esik abba a hibába, hogy különbnek tartja magát másoknál. Aztán, ha kiderülnek dolgok, egyértelművé lesz, hogy mennyire egyformák vagyunk. Ilyenkor a gőg azt az embert fenyegeti, akiről még nem derültek ki dolgok. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek van mit takargatnia, hanem azt, hogy Isten színe előtt mindnyájunknak van miért szégyenkezni. Isten népe elbízta magát, különbnek tartotta magát másoknál, lenézte Sodomát és Samáriát, és magabiztosságában észre sem vette ezernyi rettenetes tévedését, amit Istennel és másokkal szemben elkövetett.

** Bűneink gyalázatát ugyan hordoznunk kell (54), de Isten megbocsátja mindazt, amit elkövettünk (63). A hívő ember tudja ezt és csak Isten dicséretére nyitja ki a száját, egyébként alázattal és csendben él a maga helyén, miközben a kegyelem egyre tisztábbá formálja őt.

Szerző: refdunantul  2015.03.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása