Meghívást kaptam az állami ünnep kezdetén tartott tisztavatásra. Szakadt az eső, ennek ellenére mindenki, végig a helyén maradt. A Köztársasági Elnök, szakadó esőben, ernyő nélkül, végigvonult a felsorakozott katonák előtt, megszemlézte őket, majd hangos szóval köszöntötte a leendő tiszteket: jó napot, honvédek. Együtt harsogott rá a felelet: erőt, egészséget! Az eső nem állt el, de mintha ragyogna a nap, minden rendben zajlott, példásan. Valamit újra megértettem: rend és fegyelem nélkül, lényegi helyzetekben, a „parancs, értettem” engedelmessége nélkül minden szétesik. Nem véletlenül emeli ki mai Igénk a királynak való engedelmesség fontosságát, az Újszövetség számos helyen teszi ugyanezt (Róma 13,1-7). Ez az engedelmesség kiábrázolja a leghatalmasabb királynak, a mi Urunknak való engedelmesség nélkülözhetetlenségét, amelyből egyébként mindenféle rend, engedelmesség következik; ahol mindenki a helyén van, és azzal soha nem él vissza. Isten népe között kellene leginkább megjelenni ennek a rendnek, egységnek, amelyben a krisztusi megváltó szeretet az összetartó erő; ahol nincs semmi érzelgősség, de ahol tetten érhető a Krisztus, aki a kemény arcvonásokat, adott pillanatban derűssé teszi (1).*

1János 5,13-21

461. dicséret

* Láttam már olyat, hogy szabadtéri istentisztelet abbamaradt a közben meginduló eső miatt. Persze, sokkal többről van itt szó. Kár, hogy éppen „az Istenre hivatkozó nép” a „legrendetlenebb”, itt ugyanis egyre többen, egyre inkább azt hisznek, azt mondanak, azt tesznek, amit akarnak, sőt, még a jogot is vindikálhatják ahhoz, hogy ők gondolják a legtökéletesebben.