A nép átéli azt a kárhozatos érzést, miszerint Isten elhagyta őket; - népével, annak királyával kötött szövetségét felbontotta (39-46). Ilyen mélységben, a közös kétségbeesés siralmában az egyes ember is rádöbben a legnagyobb nyomorúságra, minden probléma gyökerére, saját halandó voltára (47-49). Igen, kell a mélység, hogy az ember, mint nép, és mint egyén is, átélje, megszenvedje saját életének kárhozatosan hiábavaló átkát, mert mindeddig valójában hitetlenek, gőgösek, másokat inzultálók vagyunk. Kegyelmi állapot, ha valaki rádöbben, milyen kárhozatos mélység az Isten kegyelmi szövetségén kívül élni (39-46), mert akkor tud igazán könyörögni az Úr kegyelmes tetteiért (50-52), miközben az Urat csak áldani kész (53). Ekkor ragyog fel a megváltó valóság, amely Isten igaz Felkentjében, Jézus Krisztusban megkérdőjelezhetetlenné lett, nevezetesen, hogy hűséges az Isten, aki népével kötött szövetségét soha fel nem bontja (34-38). Uram, cselekedd, hogy akik ezt még nem hiszik, de „szabad vegyértékeik” okán folyton a másikat böködik és terhelik, tapasztalják meg az igazi mélységeket, ne legyen erejük és idejük a másikat „szórakoztatni”, hanem bajlódjanak saját nyomorúságaikkal, míg végül felragyog nekik is a Krisztus.

2Korinthus 8,1-15

65. zsoltár

* A 89. zsoltár a déli országrész bukása után keletkezhetett, amikor már Isten népének mindegyike fogságban sínylődött, valamikor a Kr. e. 5 században, de a zsoltár nyilván korábbi elemeket is tartalmaz.