Az asszony az anyaszentegyház, amelyet nagy áradattal, minden dühével üldöz a sárkány, azaz a sátán (15). Az egyháznak, aki a Megváltó Fiút, annak evangéliumát képviseli ebben a világban (18), két nagy sasszárny adatik (14), amellyel a helyére, a pusztába repül, miközben a sátán minden pusztító áradatát elnyeli a föld (16). A puszta nem a világtól való elzárkózás, hanem Istentől készített menedék a világban. A sárkány okádja a gonoszt. Valóban, árad a gonosz mindenhol. A föld azonban elnyeli ezt a pusztító áradatot, azaz a világ irigységgel, önzéssel, egymást gyötrő harcokkal teli eseményeit elnyeli az idő, egyik világi esemény kiüti a másikat. Isten népének azonban sasszárny adatik, hogy a pusztában védelmet találjon, megerősödjön, és a Fiú bizonyságtételével feltartóztassa a gonosz áradatát a világban! A puszta az Isten közelsége, ahol Isten védi, neveli, az Ígéret Földje felé vezeti népét. Vegyük észre, sasszárnyat adott nekünk az Isten, mégpedig kettőt. Egy szárny nem elég, kettő kell: biztos szárnyalás kell, lelki egyensúly és nem egyoldalúság; okosság és szelídség, ismeret és bizalom, kiválasztás és felelősség. Kár, hogy olyan sokszor magunk által készített kerékre cseréljük az „ósdinak” tartott sasszárnyakat, pedig ezek a Lélek szárnyai! Szárnyaljunk!