- 1. Jézus egyedül szeretne maradni egy kietlen helyen, de nem tud, nem hagyják, sok bajba jutott keresi segítségét. Az Úr nem küldi el őket! Ő senkit nem küld el, fáradhatatlanul munkálkodik. Ám Jézus Krisztus bizonyosan tudja, hogy kellő időben eljön majd a feltöltődés ideje is; mert az Atya ereje Jézus Krisztus számára is kiapadhatatlan, nélkülözhetetlen forrás volt. - 2. Sok ember kér az Úrtól megoldást bajára! De jó, ha valaki legalább már ezt tudja, hogy bajban van! Mert sok a beteg, mindenki beteg, de a sokféle betegség egy okra mutat. A betegség: Isten-hiány.** Betegségünk tehát súlyosabb a látható bajoknál, a testi betegség csak tünet. Beteg állapotunk szánandóvá tesz bennünket. Betegen az ember tehetetlen, kiszolgáltatott, árva és kínnal terhelt. De szánandó az ember úgy is, hogy noha egészséges, mégis önpusztító, „összevissza” életet él. - 3. Jézus Krisztus meggyógyítja a betegeket (14), jól tartja az éheseket (15-21), de több kell ennél: megváltás, örök élet, üdvösség, maradandó gyógyulás testben és lélekben egyaránt. Ezért jött az Úr Jézus Krisztus valójában! 

2Sámuel 4

257. dicséret

* Most „csak” a jól ismert kenyérszaporítás bevezetésére figyeljünk, és majd a négyezrek megvendégelésénél (Máté 15,29-39) tekintünk magára a csodára.

** Nem is tudják sokan, hogy valójában ezért keresik Jézust, az élő Isten Fiát, mert Őnélküle nem élhetünk (294. dicséret).

 

Szerző: refdunantul  2014.02.11. 04:00 komment

süti beállítások módosítása