Ki az, aki a hatalmas (szuverén) Istent kioktathatná üdvösség és kárhozat tekintetében (28). A Szentlélek káromlása valójában ez, másokra vonatkozóan merészelünk nyilatkozni üdvösség és kárhozat tekintetében (31-32). A hívő embernek van üdvbizonyossága! A hívő ember nem teheti, hogy nem mutat rá Istentől utált vétkekre, egyébként támogatná azokat. De a hívő ember mindig csak reménységet tükröző, bátorító szeretettel lehet jelen a világban, még akkor is, ha éppen szigorúságra van szükség; a végső döntést pedig mindig meghagyja Istennek! A valóságosan hívő ember Isten kegyelmével van tele, amelyből él. Ebből a „jóból” hoz elő mindent: „A jó ember jó kincséből hoz elő jót” (35). Aki azonban nem ezzel a kegyelemmel telített, az „szíve” teljességéből hozza elő a gonoszt, ahogy a vipera a mérgét lövelli szét (34). Amíg kárhozatot emlegetünk, valójában nem részesültünk a megváltó kegyelemben, és gonoszsággal, irigységgel csordultig teli, önző lelkünk csak gonoszt tud előhozni onnan, amely a másik üdvösségét csak kétségbe vonja. Üdvösség és kárhozat terén nagy merészség nyilatkozni, mert ezzel kapcsolatban minden szavunkról számot kell adni (37). Vigyázzunk, szavainkkal csak az evangéliumot szóljuk (36), a többi pedig Isten kiválasztó kegyelmére tartozik.