Előre is bocsánat a primitív képért, amivel most élek, magyarázva az Igét! Ebben a világban, az elismert emberek nevet szereznek, díjakat kapnak, és anyagilag is megbecsültek. Ezzel jár valamiféle hatalom és sok minden más. Az ilyen elismert emberek széles, díszes lépcsőkön, ruhakölteményekben vonulnak fel, szemrevaló „partnerükkel” a nyilvánosság elé, miközben mindenki állva tapsol nekik; és persze csakis angolul beszélnek. Legalábbis az amerikai filmekben ezt így látjuk, meg más filmekben is. Azonnal erre gondoltam, amikor megakadt a tekintetem a vasúti töltésekre felvezető, „egytalpas”, igen keskeny betonlépcsőn, mellette pedig a betonkávás vízvetőn, amelybe hömpölyög lefelé a víz, ha szakad az eső. Ezt a „szánalmas, keskeny” lépcsőt látva szólított meg a mai Ige igazán; egy olyan korban, ahol a természettudomány és az „angol nyelv”, vele együtt „sok dolog” mindenhatósága lett az egyetlen valóságértelmezés, Isten nélkül. Egy ilyen korban számot adni a bennünk lévő reménységről (15); mégpedig nemcsak szóban, hanem a gonoszért jóval, áldással (9), szelíd tisztelettudással (16) fizetve; tulajdonképpen olyan „látványos”, mint „felvonulni” ezen az egynyomos, keskeny lépcsőn, közben nem elesni, és ha a mellette lévő csúszdát éri a hátsónk, akkor újból kezdeni „felfelé menetelni”. Mi így leszünk látványosságává a világnak (1Korinthus 4,9). Ma ezt jelenti keresztyénnek lenni, ma ezt jelenti számot adni a krisztusi reménységről; „bolondság” (1Korinthus 1,18). Próbáljuk is kiváltani ezt az utat a világ számára is látványos, „vonzó, hatásos keresztyénséggel”, nagy, széles, „gálalépcsőkkel”. Kár, mert ez azt jelenti, hogy valójában megrettentünk a Krisztus-követés mai kihívásától (14), és elárultuk Őt!

Zsoltárok 143

  308. dicséret

Szerző: refdunantul  2013.12.13. 09:02 komment

süti beállítások módosítása