Miként értékeljük azt, ahol sokan vannak? Az biztos, hogy a „többségnek” és a „sok embernek” nagy szerepe van a modern társadalmakban, mint ahogy ennek ellensúlyozásaként, a „kisebbségnek” is. A számok beszélnek, azok tényeket, tendenciákat mutatnak, még akkor is, ha a számokkal is vissza lehet élni, és értékelésük is relatív. Ebben az igerészben azonban mennyei rálátásunk lehet a számokra. Amikor a kenyeret osztották, és látványos csodák történtek, sok ezren voltak (6,1-15); aztán amikor Jézus Krisztus magára vonatkoztatja a történéseket, és rámutat arra, hogy ez a világ elmúlik, minden „testi” dicsőségével együtt („hírnév, nő, család, jószág, test világ”),* és csak az örök élet számít (63); akkor egyre kevesebben maradnak mellette.** A Szentlélek mondatja ki Péterrel a lényeget, a megoldást, a Krisztus titkát: „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad” (68). Hirtelen ötezerből csak tizenketten maradtak, illetve még annál is kevesebben (70-71); tanítványai közül is sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé (66). Egyszerre indítson hálára és legyen gyanús, ha „sokan” vagyunk.

2Krónikák 18

35. zsoltár

* „Hírnév, nő, család, jószág, test világ, vihetik veszendő kincseit, miénk marad az Ország.” Luther éneke József Attila fordításában.

** Jézus kijelentése kemény beszéd (60), de az egyetlen megoldás; ma is csak azok tudják befogadni ezt a beszédet, akiket az Isten erre képessé tett (65); egyébként csak a „testben” keressük a kielégülést. Pedig nem kielégülés kell, hanem megváltás. A „testi kielégülés” kapcsán soha nem arról van szó János evangéliumában, hogy a test elvetendő; hanem arról, hogy a testet és a lelket, az egész embert Jézus Krisztus tudja megszabadítani, és teljes, örök életre vezetni.

Szerző: refdunantul  2013.10.17. 04:00 komment

süti beállítások módosítása