Az ember mindenkori kérdése ez: „Honnan vegyünk kenyeret?” (5) Jézus ezzel a kérdéssel bevonja tanítványait az Ő szolgálatába: áldott méltóság ez, három szempontból is. Egyrészt a tanítványok rádöbbennek tehetetlenségükre; sokkal nagyobb a feladatuk, mintsem azt a saját erejükből meg tudnák oldani (7-8). Másrészt a tanítványoknak mindig tudni kell, hogy Jézus Krisztusnál már készen van a megoldás, hiszen az Úr mindezt csak próbaként kérdezte, Ő már tudta, mit fog tenni (6). Harmadrészt ez a kérdés rámutat az ember valóságos állapotára: amíg nincs kenyér, nincs valós lelki és Isten-kérdés sem (15); ha pedig van kenyér, akkor a jólét tesz istentelenné; sehogy sem jó, ez is bizonyítja; - megváltásra szorulunk! Egyet tehetünk, amely igeszakaszunk kulcsa, figyeljünk az Úrra, és engedelmesen tegyük, amit Ő mond, engedve, hogy aztán történjenek a „dolgok”, úgy, ahogy az Őnála készen van. A tanítványok az Úr szavát követik, leültetik a sokaságot a fűbe; ennyi, amit ők tehetnek (10), közben pedig cselekszik az Úr (11-12). Ez az engedelmesség csodát terem, testi és lelki eledelt ajándékoz, olyan „jóllakást”, hogy abból még másoknak is marad (13).

2Krónikák 14

81. zsoltár