Ez a beszélgetés* olyan, mint egy életmentő műtét.* Jézus Krisztus szólítja meg az asszonyt (7), hogy elkezdődhessen az életmentő beavatkozás. Jézus Krisztus sebeket kötöz, de ehhez először fel kell tárni a sebet, ez pedig fáj. A lelepleződés kellemetlen; kínos pontokra tapint az Úr (16-18), ezeket az asszony igyekszik az Isten imádatáról szóló teológiai vitákra utalva kivédeni (20-24); de itt most lényegtelen a teológiai vita,*** ki kell fakasztani a gennyes sebet, hogy elkezdődhessen a gyógyulás (25).**** Ő az áldott orvos: ez a műtét minden fájdalmat megér, örök életre ébredünk belőle.

2Krónikák 8

24. zsoltár

* Ez a beszélgetés minden hívő ember számára „minta”, csak így szabad. - Jézus otthagyja a „sikerek színhelyét”, Júdeát, és felmegy Galileába (1-3). - Nem kerüli ki Samáriát (4), a „keverék” lakosú és vallású országrészt, hanem közösséget vállal velük, nem szó szerint betartja, hanem betölti a törvényt (Zsoltárok 101,3). - Jézus elfáradva (6) megszólít egy samáriai asszonyt, abban a korban mind a samáriaival, mind az idegen asszonnyal tilos volt a kapcsolat kezdeményezése (9). Jézus falakat dönt le. 

** Úgy kezdődik ez a beszélgetés, hogy Jézus vizet kér az asszonytól (7), egyszerű, mindennapi kommunikáció, amelyben az egyik fél elismeri rászorultságát a másikra. Itt Jézus kér, nem adni akar, főleg nem kioktatni akar; de később kiderül, hogy Ő a Krisztus, és noha az asszony még egy ideig nem érti, miről beszél az Úr, mégis megtapasztalja, hogy Isten színe előtt áll, ahol egyszerre lelepleződik, ugyanakkor feloldozást nyer az ember: új életet kap, olyan vízből ihat, hogy nem szomjazik meg soha többé (10-18).

*** Victor János: „Az Isten imádásának örökre érvényes feltételei olyanok, hogy a válaszfalakon innen is, túlnan is egyaránt adottak lehetnek. Isten senkiről sem kérdi: kik közül való, milyen formák közt, hogyan akarja Őt imádni? Csak azt nézi: Lélekből jövő és igaz-e az imádat? Ehhez igazodjunk mi is! (2324)”

**** Urunk, adj inni nekünk, Te adj inni, mert járkálunk a kúthoz, amíg kell, de újra és újra megszomjazunk; egyedül Te adsz nekünk végérvényes megoldást, „biztonságos lakozást” (Zsoltárok 4,9).

 

Szerző: refdunantul  2013.10.07. 04:00 komment

süti beállítások módosítása